Damascius problémái és megoldásai az első elvekkel kapcsolatban

Olvasói vélemények

A recenziók kiemelik Damascius „Az első elvekről” című művének jelentőségét, mint a neoplatonikus filozófia egyik fontos művét, amely a metafizikai fogalmak mély megértését tükrözi. A szöveget mélysége, az athéni akadémia bezárását megelőző gazdag történelmi kontextusa, valamint a különböző filozófiai és szakrális irodalom szintézise miatt emelik ki. A Rappe professzor által készített fordítás és a hozzá fűzött megjegyzések nagy elismerést kapnak.

A szöveget a neoplatonikus gondolkodáshoz való hihetetlenül fontos hozzájárulásként ismerik el, amely a metafizika, a pszichológia és a teológia elemeit integrálja. Nagyra értékelik Damaszkusz képességét a különböző filozófiai hagyományok összehangolására, és a könyvet mélysége és érthetősége miatt dicsérik. Rappe professzor bevezetését és fordítását is kiemelik, mint briliáns és informatív.

A könyvet mélynek és nehéznek írják le, ami egyes olvasók számára kihívást jelenthet. Kifejezetten a neoplatonikus filozófia iránt érdeklődőknek szól, ami korlátozhatja szélesebb körű vonzerejét. Egyes kritikák arra utalnak, hogy a mű nem eléggé ismert vagy elismert, ami a filozófiai diskurzusban való elismerés esetleges hiányára utal.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Damascius' Problems and Solutions Concerning First Principles

Könyv tartalma:

Damaszkusz az athéni neoplatonista akadémia vezetője volt, amikor Jusztiniánusz császár 529-ben örökre bezárta annak kapuit. Az ő műve, a Problémák és megoldások az első elvekről az utolsó fennmaradt független filozófiai értekezés a késői akadémiáról. A neoplatonista metafizika áttekintése, a transzcendencia tárgyalása és a késő antik teológiák összefoglalása egyedülállóvá teszi a késő antik filozófia összes fennmaradt műve között. Korábban még soha nem fordították le angolra.

A problémák és megoldások a prokléziánus metafizika alapos kritikáját mutatja be, kezdve azzal az elvvel, hogy minden létező egyetlen okból ered, folytatva a prokléziánus triádos felfogás kritikáját a folyamatosság és a visszahatásról, és súlyosan aláásva az intellektuális visszahatás státuszát a lét mint értelmezhető tárgy megalapozásában. Damascius a származáselmélet egészében rejlő belső ellentmondásokat vizsgálja, megmutatva, hogy az ok és okozat hasonlósága megromlik a processziók esetében, ahol egy rend (pl. az értelem) egy teljesen más rendet (pl. a lélek) hoz létre.

A neoplatonizmus mint spekulatív metafizika az Egyet a pluralitás egzotikus vagy extopic explanans, közvetlen, kéznél levő, és ezért magyarázatot igénylő magyarázataként tételezi. Damaszkusz eltolja metafizikájának perspektíváját: olyan metafizikai diskurzus megteremtésén fáradozik, amely - amennyiben a nyelv elegendő - a valóság végső elvét befogadja. Végül is mennyire koherens egy olyan metafizikai rendszer, amely a kimondhatatlanra mint első elvre alapoz? Az objektív ontológia megalkotása helyett Damascius a dialektika korlátait, valamint a metafizikai diskurzus szerkezetében rejlő buktatókat és csapdákat szem előtt tartva ír.