Ha a pápaság és a Svájci Államszövetség kapcsolatát vizsgáljuk a kora újkorban, a svájci eset különös módon tűnik ki.
Itt a római követeknek nem kellett az Európában megszokott monarchikus és arisztokratikus struktúrákkal szembenézniük. Míg a korábbi történészek bátor harcosokként ábrázolták a konföderációkat, az 1990-es évek óta a történeti kutatások hajlamosak a konföderációt összetettebb közösségként szemlélni.
Itt a követ külső perspektívája hasznos lehet, hogy más, a kutatásban eddig figyelembe nem vett elemeket is bevonjon. E munkának két célja van: egyrészt elemzi a nunciusok Svájcról alkotott képét 1586 és 1654 között, másrészt a tanulmány célja, hogy a levelezés szerkesztésével támogassa a jövőbeli kutatásokat. A pápák külföldi nemzetekről alkotott véleményének kialakításához mindenekelőtt követeik szolgáltatták az alapot.
Ők voltak a pápák szeme, füle és nyelve a távoli országokban. Amit a nunciusok jelentettek Rómának, és amit Rómából mondtak nekik, az rávilágít arra, hogy a pápaság és Svájc abban az időben hogyan kapcsolódott egymáshoz, és hogyan gondolkodtak az emberek akkoriban.