Desert Solitaire: Egy évszak a vadonban

Olvasói vélemények

Edward Abbey „Sivatagi pasziánsz” című műve gyönyörűen megírt tisztelgés a természet, különösen az amerikai Délnyugat vadonja előtt. Abbey a költői prózát filozófiai elmélkedésekkel vegyíti, és az olvasó mélyen megbecsüli a sivatag szépségét, ökológiáját és magányát, miközben kritikával illeti a modern társadalom természethez való viszonyát. A könyv egyszerre emlékirat Abbey parkőrként töltött idejéről és erőteljes felhívás a vadon felismerésére és megőrzésére. Az emberiséggel és az ipari turizmussal kapcsolatos, gyakran kíméletlen nézetei azonban elidegeníthetnek néhány olvasót.

⬤ Ékesszóló és költői írás
⬤ élénk leírások a sivatagról
⬤ erős filozófiai meglátások
⬤ mély kapcsolatot teremt a természettel
⬤ a vadon megbecsülésére és védelmére ösztönöz
⬤ személyes kalandok magával ragadó elbeszélése.

⬤ Abbey elutasító hozzáállása a turistákhoz és azokhoz, akik másképp élvezik a természetet, elitistának tűnhet
⬤ egyesek számára politikai eszmefuttatásai és idealizmusa kíméletlen
⬤ a szerkezet kiszámíthatatlan
⬤ a részek elhúzódhatnak vagy ismétlődhetnek.

(823 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Desert Solitaire: A Season in the Wilderness

Könyv tartalma:

"Durva, kemény, harcias... szenvedélyesen átélt, mélyen költői könyv.

" - Edwin Way Teale, The New York Times Book Review "Ez a könyv elsősorban nem a sivatagról szól" - írja Edward Abbey a bevezetőjében. "A természeti látványról szerzett benyomásaim megörökítésekor mindenekelőtt a pontosságra törekedtem, mivel úgy vélem, hogy az egyszerű tényekben van egyfajta költészet, sőt egyfajta igazság. A sivatag azonban egy hatalmas világ, egy óceáni világ, amely a maga módján olyan mély, összetett és változatos, mint a tenger.

A nyelv hatalmas, laza háló, amellyel egyszerű tényeket lehet halászni, amikor a tények végtelenek. Ha valaki eleget tudna, egy egész könyvet írhatna a borókáról.

Nem a borókákról általában, hanem arról a bizonyos borókáról, amely az Arches Nemzeti Emlékmű régi bejáratának közelében, egy csupasz homokkőből készült párkányon nő. Amit tehát megpróbáltam tenni, az egy kicsit más. Mivel a sivatagot éppúgy nem lehet belevinni egy könyvbe, mint ahogyan egy halász sem tudja hálóival felhúzni a tengert, megpróbáltam egy olyan szavakból álló világot teremteni, amelyben a sivatag inkább médiumként, mint anyagként szerepel.

Nem az utánzás, hanem a megidézés volt a cél. "