Diákok ostrom alatt: A valódi okok Amerika folyamatos tömeges lövöldözéseinek hátterében, és hogyan lehet megállítani őket

Olvasói vélemények

A „Students Under Siege” című könyv pszichológiai és politikai nézőpontok keverékét mutatja be az iskolai lövöldözések járványszerűségével kapcsolatban az Egyesült Államokban. Míg egyes olvasók szerint a könyv tanulságos és szükséges felhívás a cselekvésre, mások kritizálják, hogy nem elég mély a pszichológiai elemzés, ehelyett elsősorban a politikai kérdésekre összpontosít. A szerző, Dr. Bud Harris a társadalmi értékek mélyebb megértése és a kollektív gyógyulás mellett érvel e tragikus probléma kezelése során.

Világosan megvizsgálja az iskolai lövöldözésekkel kapcsolatos összetett kérdéseket.

Lehetséges megoldásokat kínál a biztonság és a jólét helyreállítására.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Students Under Siege: The Real Reasons behind America's Ongoing Mass Shootings and How to Stop Them

Könyv tartalma:

⬤ Mit tehetnek a polgárok az amerikai iskolai lövöldözések megállításáért?

⬤ Ki vagy mi a felelős a folyamatos mészárlásokért?

⬤ Miért van olyan sok amerikainak katonai célú támadófegyvere?

⬤ Miért válnak egyes amerikaiak tömeggyilkossá?

⬤ Hol találhatjuk meg a válaszokat?

Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy biztonságban legyen az iskolában. Felnőttként kötelességünk, hogy a legjobb tudásunk szerint megvédjük gyermekeinket, és ebben a feladatban szánalmasan kudarcot vallunk. Ahogy a tömeges lövöldözések ijesztő száma egyre nő kultúránkban, Bud Harris jungiánus elemző felszólítja az amerikaiakat, hogy hagyják abba a kollektív tagadást, bújjanak ki az ágy alól, és nézzenek szembe a valósággal, amely ezt a rémálmot teremti.

Dr. Bud Harris megvizsgálja a folyamatos tömeggyilkosságok okait és megoldásait, és azt állítja, hogy a racionális válasz nem a "fegyverek elkobzása", ahogy azt a fegyverlobbi tévesen állítja, hanem inkább az, hogy kíméletlenül nézzük meg a lövöldözőket mozgató mélységes dühöt - és aztán cselekedjünk. Arra ösztönzi a polgárokat, hogy nézzünk szembe kollektív démonainkkal, és ne engedjük tovább, hogy a politikai polarizáció diktálja azt a mélyen gyökerező érzést, hogy egyénként és társadalomként már nem mi irányítjuk a saját sorsunkat.

Kifejti, hogy a szorongás, a tehetetlenség és az elidegenedés érzése megbénította az ország vezetőit és közösségeit. Szerinte az a hiba, hogy továbbra is a klasszikus amerikai optimizmusra hivatkozunk, vakon hiszünk abban, hogy a végén minden rendben lesz, ha csak kibírjuk. Ehelyett Harris arra buzdít, hogy legyünk szigorúan realisták azzal kapcsolatban, hogy hová jutottunk kultúraként, és már most hozzunk kritikus változásokat nemzetünk legfelsőbb hatalmi struktúráiban.

Itt az ideje, hogy legyen bátorságunk szembenézni a kudarcainkkal, és bebizonyítsuk, hogy értékeljük a gyermekeinket.