Diktatúra és forradalom: Irán - Kortárs történelem

Olvasói vélemények

A könyv ellentmondásos szemszögből mutatja be Irán legújabb kori történelmét, és a monarchiából a klerikális diktatúrába való átmenetet tárgyalja. Míg egyes kritikusok a történelmi kontextus és a nyugati megbékélési politika szerepének megértése szempontjából tanulságosnak találták, mások elfogult nyugati propagandaként bírálták, amely elhallgatja az iráni politikai táj és a civil társadalom lényeges részleteit.

⬤ Ékesszólóan tárgyalja a két iráni diktatúra történetét és a nyugati megbékélési politikát
⬤ felnyitja a szemünket az iráni politikai dinamika megértéséhez
⬤ jó forrásnak tekinthető a fiatal generációk és az agytrösztök számára.

⬤ Néhány kritikus abszolút nyugati propagandának bélyegzi
⬤ kihagy fontos történelmi részleteket, különösen a nyugati kormányok szerepét az iráni demokrácia aláásásában
⬤ egyoldalú szemléletet képvisel, amely figyelmen kívül hagyja az iráni társadalom összetettségét és demokratikus elemeit
⬤ a jelenlegi iráni kormányt negatív színben tünteti fel anélkül, hogy a történelmi kontextust elismerné.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Dictatorship and Revolution: Iran - A Contemporary History

Könyv tartalma:

Miközben az iráni nép arra törekszik, hogy legyőzze a mullahok középkori vallási diktatúráját Iránban, egyre fontosabb, hogy ne veszítsük szem elől azt a nagyobb történelmi perspektívát, amelyben ez a küzdelem alakult. Az iráni politikai tájat és társadalmat átitatják a demokratikus kormányzás és a nyitott társadalom valamilyen formájának eléréséért folytatott 120 éves küzdelem emlékei, amelyet a már kialakult demokratikus uralommal rendelkező országokban oly gyakran természetesnek vesznek. Ezt az évszázados erőfeszítést időnként despotikus sahok (uralkodók) ellen, most pedig abszolút teokratikus uralmat követelő klerikusok ellen vívták.

Mind a monarchia, mind a teokratikus diktatúra tagadja az egyetemes emberi jogokat, "Isten árnyékaként" (a sahok) vagy "Isten helytartójaként" (a klerikális despoták) követeli a hatalmat a földön, a népet éretlennek és gyámolításra szorulónak tartja, és legitimitását a szavazóurnán és a demokratikus jogállamiságon kívül más forrásokból meríti. Mindketten súlyosan megsértették az emberi jogokat, például önkényes letartóztatások, gyorsított bírósági eljárások, kegyetlen és embertelen büntetések, kínzások és politikai kivégzések formájában. Mindkettő gyakorlatilag egypárti uralmat vezetett be, megtagadta a pluralizmust, elnyomta a társadalom számos szegmensét, megtagadta a szólás- és egyesülési szabadságot, betiltotta a szabad sajtót, és megfosztotta a polgárokat a jogaiktól. Az egyik a monarchia esetében a nemzet érdekei fölé helyezte a külföldi érdekeket, a másik pedig visszaélt a nép hitével és vallásosságával, hogy kifossza vagyonát, gyűlöletet szítson, szektás erőszakot és külföldi kalandorokat szítson a vallási háború és terjeszkedés címén, a nemzet kárára.

Ez a 23 fejezetből álló könyv megkísérli megrajzolni a népi forradalom által 1979-ben megbuktatott pahlavi uralkodók és a helyükre lépő vallási diktatúra tömör történetét, miután Ruhollah Khomeini bitorolta a monarchiaellenes forradalom vezetését. Az első három fejezet a Pahlavi uralkodók törvénytelen felemelkedését mutatja be a brutális elnyomás és a külföldi beavatkozás révén, valamint az 1979-es forradalmat megelőző években. A következő néhány fejezet azzal foglalkozik, hogy a papság, Khomeinivel az élen, akit a sah eltűrt és érintetlenül hagyott, a demokratikus erők megtizedelésével ellentétben hogyan térítette el a forradalmat, és hogyan hiúsította meg a szabadságról szóló alkukat.

Az előző rendszer monarchikus maradványait a következő fejezetben leplezik le, a teokratikus rendszerrel szembeni ellenállási mozgalmat pedig a következő fejezetben ismertetik. A rezsim romboló bel- és nemzetközi politikáját a 9-17. fejezetek tárgyalják. A 18. és 19. fejezetben a rezsim bűneinek következményeit és a nyugati kormányok által történő megbékélését tárgyaljuk. A 20. és 21. fejezetben a rezsim ellenzék ellen folytatott összehangolt és kegyetlen dezinformációs kampányát és a kiberháború alkalmazását vizsgáljuk.

Az utolsó két fejezet a jelenlegi iráni nemzeti felkeléssel és a demokratikus kimenetel kilátásaival foglalkozik. A Pahlavi sah elleni 1979-es forradalom 1978 januárjában kezdődött a tüntetések első véres leverésével, és 13 hónapig tartott, majd a sah menekülésével és rendszerének megdöntésével tetőzött. Ez a forradalom, több mint négy évtizedes szervezett ellenállás után, e sorok írásakor már az ötödik hónapját éli, és a tüntetők "Halál Khameneire", a rezsim legfőbb vezetőjére és a rendszerváltás teljes körű végrehajtására szólítanak fel, nem riadva vissza az elnyomás mértékétől. Ezúttal a rezsimnek, miután nem sikerült megtizedelnie vagy felszámolnia az iráni ellenállási mozgalmat fizikailag vagy politikailag, elkerülhetetlen bukásával kell szembenéznie egy olyan népfelkelés miatt, amelyet ez az évtizedek óta tartó ellenállás és az általa képviselt, a szabad, demokratikus, pluralista, nukleáris fegyverektől mentes, a vallást és az államot szétválasztó Iránról szóló elképzelés inspirált.