Diplomácia és háború a NATO-ban: A főtitkár és a katonai fellépés a hidegháború után

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Diplomacy and War at NATO: The Secretary General and Military Action After the Cold War

Könyv tartalma:

A NATO egy átalakult szövetség. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete eredetileg a szovjet agresszióval szembeni fellépésre jött létre, de az 1990-es években szélesebb körű programmal rendelkező katonai szövetséggé alakult. Akár a Balkánon folytatott harci műveleteket, akár 2003-ban Törökországot védte meg az iraki fenyegetéstől, a NATO továbbra is számos fronton néz szembe új biztonsági kihívásokkal.

Bár számos tanulmány foglalkozott a NATO történelmi fejlődésével, koncepcionális változásaival és katonai tevékenységeivel, egyik sem foglalkozott a főtitkár szerepével ebben az átalakulásban, akit a legtöbbször úgy tekintenek, mint egy kisebb szereplőt, aki komoly politikai korlátok között működik. A Diplomacy and War at NATO című könyvében Ryan C. Hendrickson a hidegháború utáni első négy főtitkárt vizsgálja, és megállapítja, hogy milyen szerepet játszottak a szövetségnek a katonai fellépés felé való elmozdításában. A korábbi NATO-nagykövetekkel, a szövetség katonai vezetőivel és magas rangú NATO-tisztviselőkkel készített interjúkra támaszkodva Hendrickson kimutatja, hogy ezek a vezetők kritikus szerepet játszottak a katonai erő alkalmazásakor, és gyakran fontos szerepet játszottak a transzatlanti konszenzus előmozdításában.

Hendrickson a NATO-n belüli tényleges diplomáciára összpontosít, amihez hasonlót egyetlen más tanulmány sem kínál, és az Észak-atlanti Tanács zárt üléseinek eddig nem közölt beszámolóival mutatja be, hogy ez a négy vezető hogyan különbözött a szövetségre gyakorolt hatásukban, de mindannyian döntő szerepet játszottak abban, hogy a NATO hogyan és mikor alkalmazott erőt. Vizsgálja Manfred Worner szerepét abban, hogy a szövetséget a balkáni katonai fellépés felé terelte; Willy Claes befolyását a szövetség politikájának alakításában a NATO 1995-ös, boszniai szerbek elleni bombázási kampányával kapcsolatban; Javier Solana szerepét a jugoszláv háború politikai és katonai menetrendjének alakításában; valamint George Robertson erőfeszítéseit az iraki kérdésben a konszenzus előmozdítására, ami abban csúcsosodott ki, hogy a NATO úgy döntött, katonai védelmi intézkedéseket biztosít Törökország számára. Hendrickson minden egyes eseten keresztül bemutatja, hogy a főtitkár gyakran a központi diplomata a NATO-n belüli együttműködés kialakításában.

Ahogy a szövetség bővítette tagságát és új békefenntartó missziókat vállalt, a nemzetközi biztonság új fenyegetésekkel szembesül. A Diplomácia és háború a NATO-ban című könyv a szövetség hidegháború utáni átalakulásának teljesebb megértését, valamint a transzatlanti feszültségek javítására vonatkozó politikai ajánlásokat kínál az olvasóknak.