Értékelés:
A könyv a szerző Alzheimer-kórban szenvedő édesapjával való kapcsolatát vizsgálja, ötvözve a személyes emlékezéseket az öregedésről és a demenciáról szóló szélesebb körű elmélkedésekkel. A könyvet érzelmi mélysége, őszintesége és a kognitív hanyatlásban szenvedő szeretteinkkel való foglalkozás összetettségébe való betekintése miatt nagy visszhangot váltott ki.
Előnyök:⬤ Mélyen személyes és jól megírt, érzelmek egész sorát felidéző könyv.
⬤ Értékes betekintést nyújt a demenciába és az öregedésbe, így hasznos forrás a gondozók és a hozzátartozók számára.
⬤ Magával ragadó elbeszélés, amely ötvözi a humort az Alzheimer-kór fájdalmas valóságával.
⬤ Elgondolkodtató beszélgetések az élet értelméről, az öregedésről és a személyes kapcsolatokról.
⬤ Az olvasók által erősen ajánlott, gyakran a demenciával kapcsolatos személyes tapasztalatokkal rendelkezők számára átélhető tartalma miatt.
⬤ Néhány olvasó szerint a nyelvezet szükségtelenül bonyolult vagy túlzó.
⬤ A memoárformátumot néha túl ambiciózusnak érzik, ami a hiányzó darabok hiányérzetéhez vezet.
⬤ A témához személyes kötődéssel nem rendelkező olvasók számára kihívást jelenthet, hogy teljes mértékben azonosulni tudjanak a tartalommal.
(9 olvasói vélemény alapján)
Do You Remember Me?: A Father, a Daughter, and a Search for the Self
Judith Levine díjnyertes könyvében, a Kiskorúaknak ártalmas címűben gyökeresen felforgatta a gyermekkorról alkotott, rögzült elképzeléseinket. Most az élet másik végével foglalkozik ebben a megható memoárban, amelyben egy lány megbékél a demenciába süllyedő, nehéz apjával, és éleslátóan tárja fel, hogyan gondolkodunk a fogyatékosságról, az öregedésről és az énről, ahogyan az a testben és a világban lakozik.
A szentimentális és mégis megindító, komoly és mégis sötét humorú, érzelmekben és gondolatokban összetett, de dikcióban takarékos prózában Levine újra összerakja apja személyes és szakmai történetét, még akkor is, amikor ő már nem tudja követni azt. Kihámozza bonyolult személyiségének rétegeit, és olyan információkat tár fel, amelyek még az édesanyját is meglepik, akivel apja több mint hatvan éve házasok.
Ahogy az apja állapota romlik, a családi konszenzus arról, hogy ki volt és ki az apja, és hogyan lehet a legjobban gondoskodni róla, folyamatosan összeomlással fenyeget. Levine elmeséli a fájdalmas vitákat, az őrült kirohanásokat és az óvatos tárgyalásokat, és boncolgatja a család, a barátok és a felbérelt gondozók változó gárdája közötti változó szövetségeket. Egyre több időt tölt az apjával, és szembesül egy olyan kapcsolattal, amelyet már régóta szeretet nélkülinek érez. Azzal, hogy gondoskodik a férfi szükségleteiről, megtanulja törődni vele, és lassan szeretni is.
Miközben Levine ezeket a fejleményeket krónikázza, családján kívül keresi felfogásuk és elvárásaik forrásait, ügyesen szövi bele személyes történetükbe a politikát, a tudományt, a történelmet és a filozófiát. A memoár megnyílik, hogy kultúránk idősekhez való hozzáállásának kritikájává váljon. Az Alzheimer-kórról szóló klausztrofób beszámoló összetett tanulsággá alakul át a szeretetről, a kötelességről és a közösségről.
Mi hozza létre és tartja egyben az ént? Levine kitart amellett, hogy csak mások együttműködése védheti meg apja énjét az agyának megfejtésétől. Mivel Levine az egymásra utaltságot és a sebezhetőséget, nem pedig az autonómiát és a produktivitást tekinti emberi mivoltunk alapvető elemeinek, kihívást jelent saját magának és olvasóinak, hogy új értelmet, sőt reményt találjanak egy ember halandóságában és a sajátunkban.
