Olvasói vélemények
Összegzés:Daniel Rachel „Don't Look Back In Anger” című könyve a kilencvenes évek szóbeli története Nagy-Britanniában, amely a zene, a politika, a művészet és a kultúra legkülönbözőbb befolyásos személyiségeivel készített interjúkat tartalmaz. Míg a könyvet dicsérik átfogó terjedelméért és éleslátó anekdotáiért, egyes olvasók kritizálják, hogy nincs koherens narratíva, és az idézetek összefüggéstelen gyűjteményének tűnik.
Előnyök:⬤ Széleskörű interjúk sokféle hangtól, átfogó képet nyújtva az 1990-es évek brit kultúrájáról.
⬤ Magával ragadó és nosztalgikus visszaemlékezés az évtized legfontosabb kulturális eseményeire.
⬤ Jól kutatott, jól megírt, és alaposnak tűnik a befolyásos személyiségek bemutatásában.
⬤ Kiegyensúlyozott perspektívát kínál a „Cool Britannia” és a zene, a politika és a művészet jelentős pillanataihoz.
Hátrányok:⬤ Hiányzik a koherens narratív struktúra, inkább hangzatos részletek gyűjteménye, mint összefüggő történet.
⬤ Az évtized egyes kulcsfigurái és mozgalmai alulreprezentáltak vagy kimaradtak.
⬤ Ismétlődőnek és túlzónak tűnhet, mivel egyes pontokat több interjúalany is megismétel.
⬤ A könyv céljával kapcsolatos zavar; néhány olvasó inkább részletes elemzést várt, mint oral history formátumot.
(16 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Don't Look Back in Anger: The Rise and Fall of Cool Britannia
Könyv tartalma:
A kilencvenes évek volt az az évtized, amikor a brit kultúra visszaszerezte helyét a világ művészeti központjában. A "Swinging Sixties" óta nem volt példa arra, hogy a művészet, a komédia, a divat, a film, a futball, az irodalom és a zene a nemzeti önbizalom virágzásába fonódjon. Ez volt a Lad Culture és a Girl Power évtizede; a Blur és az Oasis évtizede. Amikor a divat kifutói a brit tehetségektől ragyogtak, amikor a fiatal brit művészekből közismert nevek lettek, amikor a futball "hazatért", és amikor a brit film világhírűvé vált. A Don't Look Back In Anger (Ne nézz vissza haraggal) a régi munkáspárt 1992-es vereségétől az új munkáspárt 1997-es történelmi földcsuszamlásáig a Cool Britannia korszakának krónikája, amikor az országot a hazafiság újjáéledése és minden brit dolog ünneplése egyesítette.
De ez a korszak a hamis ígéretek és a megalapozatlan bizalom kora is volt, amikor a tartalom súlya a márkaépítés, a pörgés és a celebkultúra első fellángolásainak légüres terhein alapult. Egy évtized, amely reménykedéssel kezdődött, majd a "nép hercegnőjének" halálával és 9/11-gyel ért véget - egy olyan eseménnyel, amely új világrendet teremtett.
Hatvanhét, az évtizedet megtestesítő hangon keresztül - köztük Tony Blair, John Major, Noel Gallagher, Tracey Emin, Keith Allen, Meera Syal, David Baddiel, Irvine Welsh és Steve Coogan - újraéljük a brit történelem egyik legmozgalmasabb időszakának epikus magasságait és mélypontjait. Ma, egy olyan korban, amikor az identitás uralja a nemzeti napirendet, a Don't Look Back In Anger szükséges és lenyűgöző történelmi dokumentum.
