Donald Rodney: Autoicon

Könyv tartalma:

Donald Rodney korszakalkotó digitális médiaművének, az Autoicon (1997-2000) illusztrált vizsgálata.

Donald Rodney Autoicon című művét, amely eredetileg weboldal és CD-ROM formájában is készült, a művész az 1990-es évek közepén tervezte, de csak két évvel a halála után, 1998-ban fejezte be. Jeremy Bentham hírhedt XIX. századi Auto-ikonjára utalva a mű Rodney személyiségének és jelenlétének kiterjesztését javasolja, miközben kritikusan megkérdőjelezi az énről, a testről és a történetiségről alkotott uralkodó elképzeléseket. Az Autoicon az orvosi dokumentumok részleges gyűjteményére alapozva, amelyek a biomedicina azon kísérleteit jelentik, hogy átfogóan megismerjék és fenntartsák Rodney testét a sarlósejtes aneámia egész életen át tartó tapasztalata során, a művész az 1980-as évek közepétől kezdve a brit társadalmi és intézményi test sejtes összetételének a faji alapú, biopolitikai hatalmon keresztül történő megszólítását követi.

Az Autoicon egy Java-alapú mesterséges intelligenciából és neurális hálózatból áll, amely szövegalapú csevegésbe vonja be a felhasználót, és Rodney-val és munkájával kapcsolatos adatpontok sűrű halmazából, többek között műalkotások, orvosi feljegyzések, interjúk, képek, jegyzetek és videók dokumentációjából merítve ad válaszokat. Egy montázsgép ebből a belső archívumból és az internet külső archívumából egyaránt merítve folyamatosan változó képeket állít össze egy szabályalapú rendszer szerint, amely Rodney munkafolyamatára épül.

Ebben a One Work kiadásban Richard Birkett kurátor nyomon követi az Autoicon határozott kortárs jelenlétét, valamint a Rodney halála előtt és után kialakult elképzeléseket és kapcsolatokat, különösen a művet a művész 1997-es, korszakalkotó 9 Night in Eldorado című kiállításához kapcsolva. Birkett az Autoicon-t a Rodney körüli összefonódott társadalmi és anyagi kapcsolatok indexeként - a szétszórt emlékezet egy formájaként - és a kritikai kreatív termelés vektoraként kezeli, amely továbbra is visszhangra talál a kortárs művészeti gyakorlatokban és radikális gondolkodásban. Miközben az Autoicon a huszadik század végi, a test virtualitásban való feloldódása és a tudat kiterjesztésének technológiai lehetőségei körüli diskurzusokra hangolódik, tartalmában és szerkezetében az emberi és poszthumán diskurzusokat a felvilágosodás utáni faji megkülönböztetés és a képességeinkre vonatkozó tartós termelőerőkhöz viszonyítva helyezi el. Az elme működése, amelyet az Autoicon bemutat, elválaszthatatlanul kapcsolódik Rodney szélesebb körű, a testi anyagot a munkájában használó Rodney-hez, és genealógiailag kötődik a művész által fiziológiailag, társadalmilag és családilag megtapasztalt elmozdulás, kisajátítás és ellenállás fekete történelméhez. Az Autoicon a szubjektum ellen-manifesztációját kínálja, amely az időbeli szakadás, az affektálhatóság, a megőrzés, a gondoskodás és a kollektivitás aktusai révén alakul ki és sokszorozódik.