Olvasói vélemények
Összegzés:Beth Macy „Dopesick” című könyve alapos vizsgálatot nyújt az amerikai opioidválságról, különös tekintettel a Sackler családra és a Purdue Pharma szerepére a függőség OxyContin általi táplálásában. Rávilágít a függőség által érintett egyének és családok küzdelmeire, az egészségügyi rendszer hibáira és a járvány társadalmi hatásaira. Az olvasók úgy találták, hogy a könyv egyszerre informatív és lebilincselő, ugyanakkor a tragikus történetek miatt időnként nehezen emészthető.
Előnyök:⬤ Jól kutatott, széles körű adatokkal és megható személyes történetekkel.
⬤ Fontos kérdéseket vet fel az egészségügyi ellátással, a függőség kezelésével és a drogpolitikával kapcsolatban.
⬤ Humanista szemszögből mutatja be a családok és közösségek küzdelmeit.
⬤ Empátiára és figyelemfelkeltésre ösztönöz egy kritikus nemzeti kérdéssel kapcsolatban.
⬤ Rávilágít a hagyományos felépülési modellek kudarcaira, és jobb kezelési megoldások mellett száll síkra.
Hátrányok:⬤ Számos anekdotát tartalmaz, amelyek egyes olvasók szerint csökkentik a koherens elbeszélésmódot.
⬤ Néhányan úgy találták, hogy az írásmód elkalandozó és nem eléggé koncentrált.
⬤ Az opioidválság bizonyos aspektusait a kezelési lehetőségek kiegyensúlyozott szemlélete nélkül mutatja be.
⬤ Néhány kritikus egyértelmű politikai elfogultságot észlelt, amely a kezelésre fordított állami kiadások növelését szorgalmazza anélkül, hogy az ellenérveket kellőképpen bemutatná.
(618 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Dopesick: Dealers, Doctors, and the Drug Company That Addicted America
Könyv tartalma:
Hamarosan eredeti Hulu-sorozat lesz.
Beth Macy újságíró meghatározó beszámolója az amerikai opioidjárványról "mesterien fonja össze a válságban lévő közösségek történeteit a vállalati kapzsiság és a szabályozói közöny sötét történeteivel" ( New York Times ) - a tárgyalóteremtől a tárgyalóteremig és azamerikaiak nappalijáig. Ebben a rendkívüli műben Beth Macy egy két évtizede kibontakozó nemzeti dráma epicentrumába vezet minket. A nagy gyógyszergyárak laboratóriumaitól és marketing részlegeitől a helyi orvosi rendelőkig; a gazdag külvárosoktól a Közép-Appalachia nyomorúságos kisközösségeiig; a távoli városoktól az egykor szebb napokat látott tanyavilágig; az opioidfüggőség terjedése olyan kanyargós pályát követ, amely bemutatja, hogyan tarthatott fenn ez a válság ilyen sokáig és hogyan gyökerezhettek meg ilyen szilárdan.
Macy egy egyedülálló dílerrel kezdi, aki egy virginiai kisvárosban köt ki, és a középiskolai futballsztárokat heroin túladagolásos statisztikákká változtatja, majd egy gyászoló anya kérdésére keresi a választ - hogy miért halt meg egyetlen fia -, és a kapzsiság és a szükség leküzdhetetlen, lebilincselő történetével zárul. Az OxyContin 1996-os bevezetésétől kezdve Macy azokat a hatalmas erőket vizsgálja, amelyek arra késztették az amerikai orvosokat és betegeket, hogy olyan orvosi kultúrát fogadjanak el, amelyben a fájdalomcsillapítókkal való túlkezelés vált normává. Ugyanazon közösségek némelyikében, amelyeket a Factory Man című bestsellerében is bemutatott, a munkanélküliek fájdalomcsillapítót használnak mind a munkanélküliség fájdalmának elkábítására, mind a számlák kifizetésére, míg a kiváltságos tizenévesek zsákutcákban kereskednek a pirulákkal, és még a középiskolások is a prostitúció, a börtön és a halál áldozatává válnak.
A családok és az elsősegélynyújtók kíméletlen, lenyűgöző és felejthetetlenül humánus portréin keresztül, amelyek eltökélten próbálják enyhíteni ezt a járványt, a válság minden egyes aspektusa a figyelem középpontjába kerül. Ezekben a politikailag széttöredezett időkben Beth Macy megmutatja, hogy az opioiddroggal való visszaélés az egyetlen dolog, ami földrajzi, párt- és osztályhatárokon átívelve egyesíti az amerikaiakat. De még a kábítószerrel való visszaélés és az egészségügyi ellátás kettős válsága közepette is talál okot a reményre, és bőséges jeleit annak a szellemnek és kitartásnak, amely segít a függőség által rabságba ejtett számtalan hétköznapi embernek, hogy jobb jövőt építsen magának, családjának és közösségének.
"Lenyűgöző újságírói teljesítmény, monumentális terjedelmű és sürgető jelentőségű." -- Jennifer Latson, The Boston Globe.
