Ebéd a Vadon határainál: A britpop és a túlzás története 13 és fél fejezetben

Olvasói vélemények

A könyv önéletrajzi visszaemlékezések és a britpop korszakról szóló beszámoló keveréke, humoros anekdotákkal és bennfentes információkkal. Míg egyes olvasók lebilincselőnek és szórakoztatónak találják, mások úgy érzik, hogy a zeneipar kulcsfiguráiról nincs benne mélység és tartalom.

A könyvet viccesnek, magával ragadónak és a britpop színtérbe való lenyűgöző betekintést nyújtónak írják le. Az olvasók nagyra értékelik a szellemes anekdotákat és a szerző őszinte írói stílusát, ami élvezetes olvasmánnyá teszi a könyvet mindazok számára, akiket érdekel az 1990-es évek zenéje és kultúrája.

Sok kritikus azt kifogásolja, hogy nem elég mélyreható, és túlságosan a szerzőre koncentrál, nem pedig az együttesekre és az iparág kulcsszereplőire. Néhányan hiúsági műnek tartották, amely egyes együttesek túlzott megemlítésével csalódást okozott.

(15 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Lunch with the Wild Frontiers: A History of Britpop and Excess in 13-1/2 Chapters

Könyv tartalma:

Phill Savidge-nek tulajdonítják az 1990-es évek közepén az Egyesült Királyságban végigsöprő britpop zenei mozgalom fő kezdeményezőjeként. Savidge társalapítója és vezetője volt a legendás Savage & Best public relations cégnek, amely a legtöbb, a szcénához kapcsolódó művészt képviselte, köztük a Suede-et, a Pulpot, a Verve-et, az Elasticát, a Kula Shakert, a Spiritualizedet, a Menswear-t, a The Auteurs-t és a Black Box Recordert.

Savidge azt sugallja, hogy a britpop "véletlenül" jött létre, mert nem volt hajlandó amerikai zenekarokat képviselni. Később egy rendkívül hozzáférhető, médiabarát névsorral került a kezébe, amely "a sarkon túl élt", és a korszak legizgalmasabb sajtóérdeklődésre számot tartó fellépőit tartalmazta. A britpop epicentrumában szerzett egyedülálló tapasztalatai számos bensőséges, nem teljesen önelégült találkozáshoz vezettek a popkultúra ki kicsodájával - többek között Brett Anderson, Damon Albarn, Roy Orbison, David Bowie, Joe Strummer, Lou Reed, Michael Barrymore, Richard Ashcroft, Andrew Lloyd Webber, Mick Jagger, George Lucas, Damien Hirst és Dave Stewart. De vajon tényleg Sellotape-elt egy kazettát a Suede Animal Nitrate kislemezéről egy lila bársonypárnára -- egy cetlivel, amin az állt, hogy "egy újabb nagy csalódás" --, majd biciklivel elküldte az NME-nek? És tényleg összevesztek Jarvis Cockerrel csak azért, mert egy újságíró úgy gondolta, hogy ő elbűvölőbb, mint a Pulp frontembere?

Ha valaha is elgondolkodtál azon, hogy milyen lehet Hirstet, Cockert és a Verve-t képviselni ugyanabban az évtizedben, majd Keith Allennel egy ágyban ébredni a párizsi Ritzben - Mohammed Al Fayed jóvoltából -, akkor el kell olvasnod ezt a könyvet. Képzeld el David Sedarist másnaposan és költségszámlával, és máris félig-meddig értékelheted a Lunch With The Wild Frontiers delikvens élvezeteit.