Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv egy katona, Ken Morgan szemszögéből egyedülálló, személyes nézőpontból mutatja be a vietnami háborút. A személyes anekdotákat ötvözi a háborúnak az egyénekre és a vietnami lakosságra gyakorolt hatásáról szóló elmélkedésekkel. Az írást precizitás, empátia és humor jellemzi, így magával ragadó olvasmány azok számára, akik meg akarják érteni a konfliktus összetettségét.
Előnyök:⬤ Egy katona első kézből származó nézőpontja
⬤ élvezetes írásmód
⬤ érzelmileg erős és empatikus történetmesélés
⬤ gyors és könnyű olvasmány
⬤ értékes történelmi és személyes betekintést nyújt
⬤ segít a poszttraumás stressz-szindróma és a háború áldozatainak megértésében.
Hátrányok:Egyes olvasók úgy találhatják, hogy a könyvből hiányzik a szélesebb történelmi összefüggések mélysége; korlátozott a vonzereje, ha valaki a vietnami háború részletesebb tudományos feldolgozását keresi.
(6 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Awakening to the Strange Perfume of the Precious Mountains: A Memoir of Friendship and Beauty in the Viet Nam War
Könyv tartalma:
Ez a memoár nem mindig pontos, de igaz. Ami azt jelenti, hogy a neveket megváltoztattuk, a részleteket elfelejtettük, a valós beszélgetéseket a lehető legpontosabban felidéztük, de az eseményeket időben és térben átrendeztük. Az élet nem szabályosan zajlik, és a megtapasztalás során zavarba ejtő lehet. Idővel egy mélyebb értelem bontakozik ki. Ha a 40 évvel ezelőtti eseményeket pontosan úgy lehetne bemutatni, ahogyan azok megtörténtek, az egy hosszú és zavaros beszámoló lenne. A memoáríró tehát a fikció néhány írói eszközét használja, hogy az olvasó számára értelmesebbé tegye az élményt. Ellenőriztem, hogy milyen tényeket tudtam ellenőrizni, és láttam, hogy az emlékezet egyszerre lehet megbízhatatlan, de őszinte. Volt egy emlékem arról, hogy oldalkart viseltem, amikor Missouri-t kísértem Viet Namban. Az erről az alkalomról készült fényképeket megvizsgálva nem találtam bizonyítékot pisztolyra. Ez az emlék az oldalfegyver viseléséről, azt hiszem, egy későbbi eseményből beivódott emlék volt. Mindazonáltal ez a "hamis" emlék magában hordozza az igazságot, hogy mennyire fontos volt akkoriban Missouri biztonsága. Másrészt az emlékezetem, más bizonyítékokkal, például fényképekkel vagy más beszámolókkal összevetve, gyakran pontosabbnak bizonyult, mint egyes írásos feljegyzések.
A legmélyebb seb, amit a háborútól szenvedtem, az volt, hogy az országom elhagyta a vietnamiakat, akiket megszerettem.
Sok szó esett már arról, hogy milyen szörnyű és haszontalan volt a vietnami háború. Ken Burns nemrégiben bemutatott dokumentumfilmje is ebben a gondolatban úszott. Én nem találtam a 17 hónapos vietnami bevetésemet sem szörnyűnek, sem haszontalannak, és ha lehetőségem lenne rá, újra végigcsinálnám az egészet. Amerika évtizedek óta a "szánalomfazékon" van azzal a háborúval kapcsolatban, de nem volt rosszabb, mint bármely más háború. A vietnami háborút az különböztette meg, hogy mennyire rosszul irányították, főleg a politikusok, és a hazatérés. Más háborúkban a veteránokat hazavárták. Július 4-én felvonultak, büszkén a hiányzó végtagjukra, amit az ügyért adtak, de a vietnami veteránok hazacsúsztak a hazugságok fellege alatt. Legjobb esetben áldozatok voltak, legrosszabb esetben áldozatok voltak. Valójában a legtöbb veterán, mint minden más háborúban, hazament dolgozni és családot alapítani. A legtöbbjük nem szenvedett poszttraumás stressz zavarban, és nem vált alkoholistává. A legtöbben diszkréten nyilatkoztak a szolgálatukról. Néhányan hangosan hirdették, hogy undorodnak a saját háborús részvételüktől. Néhány panaszuk teljesen érthető, de mások elgondolkodtattak - mit tettek és miért szégyenkeztek ennyire? Azt mondom testvéreimnek és nővéreimnek, akik szolgáltak - Isten hozott benneteket itthon, ti jó és hűséges szolgák. Ugyanolyan jól tettétek, és ugyanolyan méltók vagytok rá, mint bármelyik nemzedék. Nem vallottatok kudarcot. A mi országunk volt az, amelyik elbukott.
Önök megnyerték azt a háborút, de a kongresszusunk nem tartotta magát az általunk elnyert békeszerződéshez, és még csak fegyvereket vagy anyagokat sem szállított a Vietnámi Köztársaságnak egy északi támadás esetén. Az oroszok és a kínaiak örömmel szállítottak bármit, amire szükség volt, amint Amerika belefáradt és önfeledtté vált. Ha megálltuk volna a helyünket, Dél-Vietnam ma annyira különbözne Észak-Vietnamtól, mint Dél-Korea Észak-Koreától. Ehelyett, attól függően, hogy kit kérdezünk meg, egy-három millió ember menekült el a kommunista hatalomátvétel elől. Ezek közül talán félmillió ember meghalt vagy eltűnt. Sokkal többen szenvedtek és haltak meg, mivel nem tudtak elmenekülni. Aztán ott voltak azok, akiket évtizedekre átnevelő táborokba zártak, és mint a leeső dominók, további egy-három millió kambodzsai halt meg Pol Pot rezsimje alatt. Bocsánatért esedezem mindazoknak a vietnami barátoknak, akiket hazám elhagyott.
