Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv evolúciós szemszögből vizsgálja az emberi együttműködést, felhasználva olyan különböző területeket, mint az antropológia, a közgazdaságtan és a játékelmélet. Bár meggyőző és átfogó elméleti keretet mutat be, sűrű és technikai jellegű lehet, ami az általános közönség számára kevésbé hozzáférhetővé teszi. Néhány olvasó ellentmondásosnak találja a szerzők nézőpontjait, különösen a kultúra meghatározásának megközelítését, valamint a rokon- és csoportkiválasztással kapcsolatos elméleteiket.
Előnyök:⬤ Az emberi együttműködés részletes és átfogó feltárása az evolúciós elmélet és különböző tudományágak alapján.
⬤ A társadalomtudományok történeti és kortárs kutatásainak jól strukturált szintézise.
⬤ Erős érveket szolgáltat a hagyományos nézetekkel szemben, új perspektívát kínálva az altruizmus és az együttműködés kérdésében.
⬤ Magas szintű tudományos igényesség és széles körű hivatkozások különböző területekre.
Hátrányok:⬤ Sűrű és technikai tartalom, amely az általános olvasók számára nehezen érthető.
⬤ Néhány ellentmondásos definíció és állítás a kultúrával és az altruizmussal kapcsolatban, amelyek nem biztos, hogy általánosan elfogadottak.
⬤ Lehetséges, hogy a korábbi munkák elismerését próbálják megragadni, megfelelő elismerés nélkül.
⬤ Kevés hangsúlyt fektet régészeti adatokra vagy empirikus esettanulmányokra, inkább matematikai modellekre és elméleti vitákra összpontosít.
(19 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
A Cooperative Species: Human Reciprocity and Its Evolution
Könyv tartalma:
Miért működnek együtt az emberek - az állatok közül egyedülálló módon - nagy számban, hogy a közjó érdekében projekteket hajtsanak végre? A biológia és a közgazdaságtan hagyományos bölcsességével ellentétben ez a nagylelkű és polgári gondolkodású viselkedés széles körben elterjedt, és nem magyarázható pusztán távoli önérdekkel vagy a közeli rokonok megsegítésének vágyával.
Az Egy együttműködő faj című könyvben Samuel Bowles és Herbert Gintis - az emberi viselkedés új kísérleti és evolúciós tudományának úttörői - megmutatják, hogy a központi kérdés nem az, hogy az önző emberek miért viselkednek nagylelkűen, hanem az, hogy a genetikai és kulturális evolúció hogyan hozott létre egy olyan fajt, amelyben jelentős számban hoznak áldozatokat az etikai normák betartása és még a vadidegenek megsegítése érdekében is.
A szerzők leírják, hogy a csoporttársakkal való együttműködés több ezer generáción keresztül hogyan volt elengedhetetlen a túléléshez. Azok a csoportok, amelyek intézményeket hoztak létre, hogy megvédjék a polgári gondolkodásúakat az önzők kizsákmányolásától, virágoztak és győzedelmeskedtek a kevésbé együttműködő csoportokkal való konfliktusokban. E folyamat kulcsa a társadalmi érzelmek, például a szégyen és a bűntudat kialakulása volt, valamint a társadalmi normák internalizálásának képessége, így az etikus viselkedés személyes céllá vált, nem pedig csupán a büntetés elkerülésének óvatos módjává.
A kísérleti, régészeti, genetikai és néprajzi adatok felhasználásával a gének és a kultúra együttes fejlődésének, valamint az őskori háborúskodásnak és a csoportos versengés más formáinak modelljeit kalibrálja, Az együttműködő faj lenyűgöző és újszerű beszámolót nyújt arról, hogyan vált az ember erkölcsössé és együttműködővé.
