Egy kilátástalan remény

Olvasói vélemények

Thomas R. Gaulke könyve friss és fontos hangokat mutat be a teológiában, kihívást intézve a hagyományos gondolkodáshoz, és elsősorban az agnosztikus és ateista közönséghez szól. Miközben sikeresen hívja fel a figyelmet a marginalizált nézőpontokra, és jelentős kérdéseket vet fel a hagyományos hiedelmeken túli reményről, szenved a stilisztikai redundanciáktól és a szakzsargon használatának némi tisztázatlanságától. A recenzensek értékelik a szándékát, de hiányosságokat találnak az elkötelezettség és az alaposság terén.

⬤ A teológia friss és fontos hangjainak kiváló bemutatása.
⬤ Foglalkozik a marginalizált nézőpontokkal és kritizálja a hagyományos teológiát.
⬤ Világos célok és célközönség meghatározása.
⬤ Elgondolkodtató kérdések és a remény felfedezése a hagyományos spiritualitáson kívül.

⬤ A stílus az egyetemi kutatási dolgozatokra jellemző redundanciákat tartalmaz.
⬤ Alkalmanként szakzsargon és lutheránus-specifikus nyelvezet kellő magyarázat nélkül.
⬤ Egyesek szerint az írás unalmas és kevéssé elkötelezett.
⬤ A spiritualitáson kívüli reményről szóló elképzeléseket homályosnak és rosszul megfogalmazottnak tartják.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

An Unpromising Hope

Könyv tartalma:

A teopoétikus hangnemben megírt könyv megkérdőjelezi az ígéret motívumára való keresztény támaszkodást, különösen ott, ahol az ígéretet a remény megtapasztalásának előfeltételének tekintik. Ehelyett egy olyan ígéret nélküli reményt keres, amely a hitközösségek agnosztikus vagy hitben ingadozó tagjai és vezetői számára is elérhető.

A könyv elutasít minden olyan teológiai ítéletet, amely szerint a kétség és a reménytelenség bűnös. Elutasít továbbá minden olyan reményt, amely a keresztény felsőbbrendűség érzésén alapul. Az 1.

fejezet Ernst Bloch antifasiszta koncepciójára, az utópikus többletre összpontosít, és Blochot a queer teoretikus Jose Esteban Munozzal és M.

Shawn Copeland nőpárti teológussal állítja beszélgetésbe. A 2.

fejezet Rubem Alves saudadista és teopoetikus reményét vizsgálja. A 3. fejezet Delores Williams, Emilie Townes és A.

Elaine Brown Crawford feminista teológiái felé fordul. Végül a 4. fejezet Vitor Westhelle posztkoloniális eszkatológiájával foglalkozik, amely a reményt inkább térben, mint időben közelinek állítja be.

Mindegyik fejezet egy-egy kilátástalan reményt kínál, amelyhez azok nyúlhatnak, akik saját közösségeikben meg akarják erősíteni a hit-fluiditást, és azok, akik őszintén akarnak beszélni a reményről, függetlenül attól, hogy egy adott pillanatban hisznek-e Istenben vagy egy isten ígéreteiben, vagy sem.