Egy kortárs nyugati halottaskönyv

Olvasói vélemények

A könyvben 15 író és művész közreműködésével a halál sokszínű és mélyreható feltárása olvasható különböző formákban, például versekben, rituálékban, cikkekben és képzőművészeti alkotásokban. A kötet személyes tapasztalatokat és elmélkedéseket mutat be a halálról anélkül, hogy klisékhez folyamodna, mély és varázslatos elbeszélést alkotva.

A könyv a halálhoz kapcsolódó zord, közvetlen tapasztalatokat nyújt, elkerülve a közhelyeket és a new age érzelgősségeket. Sokféle hangot és művészi kifejezést tartalmaz, amelyek gazdagítják az olvasás élményét. A személyes beszámolók és átgondolt elemzések a lenyűgöző művészeti alkotások mellett jelennek meg, ami érzelmileg hatékonnyá teszi a könyvet. Az okkultizmus és a spiritualitás iránt érdeklődők számára erősen ajánlott.

A könyv borítójának kialakítását egyes olvasók hátrányosnak tartják, arra utalva, hogy vizuálisan nem túl vonzó. Ez azonban kisebb panasz a tartalom minőségéhez képest.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

A Contemporary Western Book Of The Dead

Könyv tartalma:

Ebben a könyvben a halállal dolgozó mágustudósok és művészek rituáléi, történetei, hagyományai és tapasztalatai olvashatók. A szerzők közül néhányan, mint például Nema, Mogg Morgan, Louis Martine és Nevill Drury (hogy csak néhányat említsünk), hozzájárultak a kortárs transzformatív spiritualitás meghatározásához.

Mások kevésbé ismertek, de ugyanolyan műveltek. Ahogy egy ilyen gyűjteményben lennie kell, van benne komikum, düh, szembesítés és gyakorlatiasság. Ez az antológia arról szól, hogy kik vagyunk, és honnan jövünk.

Arról is szól, hogyan változunk.

Az Egy kortárs nyugati halottaskönyv olyan hangokat és látomásokat tartalmaz, amelyek elismerik múltunkat, táplálják jelenünket és irányt mutatnak jövőnknek. Az "Éhes szellemek fesztiválja" idején azon elmélkedtem, hogy Szingapúrban, a maga gazdagságában még mindig minden utcasarkon vannak halotti szentélyek a halottaknak.

Aztán azon töprengtem, hogy a modern nyugati társadalom szociálisan mobilis tagjai hogyan kerülik a halotti szertartásokat és a gyászolást a "tartás" és a progresszivitás nevében. Arra gondoltam, hogy mely civilizációk hanyatlanak és melyek emelkednek újra, és azon tűnődtem, hogy a halál és az ősök elismerése vajon létfontosságú része-e a személyes identitásunk és a társadalomban elfoglalt helyünk megőrzésének. Emlékszem, hogy gyászoló apám hogyan siratta mindazokat az információkat, amelyekre elhunyt felesége emlékezett; információk, amelyek mostanra elveszetté váltak.

Michael Crichton szavai jutottak eszembe: "Ha nem ismered (a családod) történetét, akkor semmit sem tudsz. Olyan vagy, mint egy levél, amely nem tudja, hogy egy fa része. Aztán arra gondoltam, hogy talán valakinek írnia kellene az ősök kultuszáról és a halálról, talán egy antológiát, talán keresztbe-kasul összekapcsolni a veszteség tapasztalatait a személyes spiritualitással, a mágiával és a történelemmel.

Tudom, hogy a művészet és a spiritualitás nevében a halottakkal való többéves munka nem készített fel az anyám halálára. Ami segített nekem, az egy olyan ember tanácsa volt, aki az ősökkel való munka hosszú hagyományából származik.

Úgy gondolom, hogy a gyásszal és a halállal foglalkozó spirituális szakemberek tapasztalatainak összegyűjtése egy élő és szükséges hagyomány része, amely tiszteletet ad a halottaknak és erőt, identitást és támogatást a saját személyes spiritualitásunknak.".