Egy nem szándékos madarász terepi feljegyzései: A Memoir (Emlékiratok)

Olvasói vélemények

A Julia Zarankin által írt „Field Notes from an Unintentional Birder” című memoár a szerző madármegfigyeléssel kapcsolatos útját mutatja be, összefonva személyes életét és kulturális hátterét madarászként szerzett tapasztalataival. A könyv bemutatja fejlődését és felfedezéseit, hangsúlyozva a természet és az emberi tapasztalatok szépségét.

Magával ragadó írói stílus, átélhető és humoros anekdoták, éleslátó elmélkedések az életről és a természetről, a mindennapi szépség megbecsülésére ösztönöz, kezdő és tapasztalt madarászok számára egyaránt hozzáférhető, személyes történetek és természetmegfigyelések keverednek, inspiráló és elgondolkodtató.

Lassú kezdés, ami néhány olvasót arra késztethet, hogy meggondolja a könyv abbahagyását, némi csalódottság a madárbandázás szerző általi támogatása miatt, a hangoskönyv formátumán lehetne javítani a téma differenciálása érdekében.

(21 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Field Notes from an Unintentional Birder: A Memoir

Könyv tartalma:

Amikor Julia Zarankin harmincöt évesen meglátta első vörös szárnyú feketerigóját, nem gondolta, hogy ez megváltoztatja az életét. Nemrég vált el, és egy stresszes karrierváltás során a hobbijait próbálgatta, majd rábukkant a madármegfigyelésre, kezdetben kíváncsiságból az emberek azon furcsa fajtája iránt, akik többzsebes mellényt viselnek, távcsövet hordanak maguknál, és zavaró buzgalommal vitatják meg az optika finomságait. Azt azonban soha nem gondolta volna, hogy egyszer ő is közéjük fog tartozni. Nemcsak hogy büszkén vallja magát madarásznak, de a madarászat végül a szerelemhez, egy új nyelv felfedezéséhez és a gyökerek megteremtéséhez is elvezette.

A Field Notes from an Unintentional Birder (Egy nem szándékos madarász feljegyzései) arról szól, hogy a madarak segítségével hogyan találja meg az értelmet az élet közepén. A könyv egy elbeszélő vándorlását követi nyomon, aki többet tanul a madaraktól, mint amire valaha is számított, miközben kezd rájönni, hogy ő maga is vándorló faj: az egykori Szovjetunióban született, Vancouverben és Torontóban nőtt fel, az Egyesült Államokban tanult és dolgozott, és Párizsban él. A koncertzongoristák orosz bevándorló családjából származó Julia Zarankin, aki úgy vélte, hogy a természet a „más embereké”, elmeséli, milyen kihívásokkal és örömökkel jár, ha valaki váratlanul felfedezi a vad oldalát, és a legvalószínűtlenebb helyeken találja meg a törzsét.

Zarankin elgondolkodtató és szellemes anekdotái megvilágítják az új felfedezés örömteli élményét, és azt a meglepő örömöt, amit egy tó partján állva találhatunk meg hajnali hatkor. A könyv a megrögzött természetrajongók mellett az irodalmi memoárok olvasóinak is tetszeni fog, mert éles betekintést nyújt abba, mi kell ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket a világban.