An 'Open-Ended Distinctiveness': The Contemporary Relevance of Wolfhart Pannenberg's Participatory Ecclesiology and Ecumenism for World Christianity
Amennyiben a huszadik századot gyakran "ökumenikus évszázadként" emlegetik, úgy tűnik, hogy a huszonegyedik század a "világkereszténység évszázadaként" fog ismertté válni. Ebben a helyzetben a jelen tanulmány Wolfhart Pannenberg ekkleziológiai és ökumenikus javaslatainak folyamatos relevanciáját igyekszik bemutatni, és ennek során megállapítja, hogy az ő eszkatológiailag orientált és történelmileg gyökerező hangsúlyozása a "nyitott végű megkülönböztető jellegre" pontosan az a fajta korrekció, amelyre a világkereszténység új teológiai paradigmájának szüksége van, ha nemcsak kontextuálisan "nyitott végű" akar maradni, hanem szemléletében és jellegében is "sajátosan" keresztény akar maradni.
Ennek érdekében a könyv az ekkleziológia definíciós kiterjesztésének történetével kezdődik (a reformáció korától napjainkig), mielőtt Pannenberg átfogó programjának életrajzi és eszmei gyökereit követné nyomon. A tanulmány ezután Pannenberg ekkleziológiájának és ökumenizmusának főbb körvonalait vázolja fel, különösen, ahogyan azok a világkereszténységre vonatkoznak.
Ebben a tekintetben Pannenberg gondolkodásának több aspektusát is kiemeljük, többek között az "egyház mint az ország jele" felfogását, a "Krisztusban való részesedés" tanítását, az egyház missziós feladatának megerősítését, a (fejletlen) "perszonalista" és "szociális" gondolkodási struktúráját, (ironikusan releváns) "konstantinápolyiságát", a "teremtő szeretet" (közvetlenül releváns, mégis elvont) fogalmát, valamint a kontextualizációval és a 381-es nikaiai-konstantinápolyi hitvallás ökumenikus potenciáljával kapcsolatos nézeteit. Miközben sok minden, ami itt kifejtésre kerül, egy még érlelődőben lévő teológiai paradigma egészséges korrekciójaként szolgál, néhány meglepő kritikai felismerés is felmerül, amelyek a másik irányba is áramlanak.