Egy rövidített élet: A Memoir

Olvasói vélemények

Ariel Leve „Rövidített élet” című memoárja beszámol kaotikus gyermekkoráról, amelyben pszichológiailag instabil anyja és távollévő apja volt. A könyv visszhangra talál azoknál az olvasóknál, akik hasonló családi diszfunkcióval és érzelmi bántalmazással szembesültek. A könyv epizodikusan épül fel, és a megható emlékeket a gyermekkori traumák őszinte elemzésével vegyíti. Számos kritika kiemeli katartikus jellegét és azt a képességét, hogy érvényre juttatja azoknak a tapasztalatait, akik nárcisztikus vagy mentálisan beteg szülők alatt szenvedtek.

A prózát jól megírtnak és magával ragadónak írják le. Az olvasók nagyra értékelik az átélhetőségét és a hasonló háttérrel rendelkezők számára nyújtott megerősítést. A memoár gyógyító betekintést nyújt, és megfogalmazza az érzelmi bántalmazás hosszú távú hatásait. Sokan úgy találták, hogy katartikus és képes kapcsolatot teremteni azon olvasók között, akiknek bántalmazó szüleik voltak. Számos kritika dicséri a hitelességet, az erőteljes történetmesélést és a gyermekkori trauma összetettségének ábrázolását.

Néhány olvasó úgy nyilatkozott, hogy a könyv egyes részeit hosszúnak és ismétlődőnek érezte, különösen a második felében. Néhányan úgy érezték, hogy a trauma folyamatos elbeszélése túlterheli őket, és tömörebb szerkesztést kívántak. Kritikák fogalmazódtak meg a hagyományos elbeszélésfolyam hiányával kapcsolatban, mivel gyakran ugrál az események és az időkeretek között, ami zavart okoz. Néhányan nehéznek és kimerítőnek találták a tartalom érzelmi súlyát, ami időnként megnehezítette az olvasást.

(119 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

An Abbreviated Life: A Memoir

Könyv tartalma:

Egy gyönyörű, megdöbbentő és őszinte memoár a határok nélküli felnőtté válásról, amelyben Ariel Leve őszintén és érzékenyen emlékszik vissza arra a viharos időszakra, amelyet egy instabil költő anya és egy szeretett, de nagyrészt hiányzó apa egyetlen gyermekeként élt át, és feltárja a pszichológiailag megrázó gyermekkor következményeit, miközben menedéket keres a múlt elől, és visszaszerzi azt, amit elveszített.

Ariel Leve Manhattanben nőtt fel egy különc anyával, akit ő maga úgy jellemez, mint "költőt, művészt, önjelölt bajkeverőt és figyelemfelkeltőt". Leve megtanulta, hogyan váljon saját maga szülővé, gondoskodva önmagáról és anyja szükségleteiről. Voltak kontrollálatlan, impulzív dühkitörések, amelyeket tagadás, a felelősség tagadása, majd a szeretet szélsőséges kiáradása követett. Hogyan tanulja meg egy gyermek, hogy biztonságban érezze magát a feltételes szeretetnek ebben a felborult világában?

Leve megörökíti egy ostromlott gyermek életének káoszát és maradandó hatásait, és feltárja, hogy a túlélés érdekében kifejlesztett megküzdési mechanizmusok később, felnőttként hogyan tették őt cselekvésképtelenné. Voltak anyagi kényelem, de nem volt érzelmi biztonság, kivéve a nyári látogatásokat apja délkelet-ázsiai otthonába - ez a menekülés megszakadt, miután apja megpróbálta megszerezni a felügyeleti jogot. A szerető gondozó halálát követően egymást váltó helyettesek nevelték Levet - olyan kapcsolatok, amelyek intenzív kötődést és veszteséget eredményeztek. Csak évtizedekkel később, amikor Leve a világ másik felére költözött, kezdhetett el szabadulni a múlttól. Egy olyan férfival való kapcsolatban, akinek gyermekei vannak, a róluk való gondoskodás tisztán látja, hogy mi hiányzott.

Kísértő történetét elmesélve Leve arra törekszik, hogy megértse a krónikus pszichológiai bántalmazás hatásait a gyermek fejlődő agyára, és felfedezze, hogyan építhet magának olyan életet, amiről soha nem is álmodott: Egy meg nem rövidült életet.

-- Sheila Weller, New York Observer