A térképek a világ mérésére szolgáló eszközök. Az általuk előállított térbeli képek a történelmi fejleményeket dokumentálják, azok teljes folyamatosságában és dinamizmusában.
A természeti viszonyok állandóságát éppúgy tükrözik, mint a hatalmi viszonyok és határok változását. Különösen háborúk idején mérik újra a tereket, és rajzolják újra a térképeket, hogy a nyilvánosság tájékoztatására használják őket. Ez a könyv a cári birodalom XIX.
századi földmérési és térképészeti kartográfiájáról szól, és ezzel hozzájárul az összehasonlító birodalomtörténethez. A Föld legnagyobb országának topográfiai és kartográfiai fejlődését Oroszország territorializálódásának egyik aspektusaként értelmezi, és a Nyugat-Európából származó kulturális transzferek jelentősége szempontjából vizsgálja.
A topográfiai térképet mint a földrajzi tér időhöz kötött ábrázolását a birodalmi önleírás sajátos formájaként értelmezzük. A tanulmány azt vizsgálja, hogy a cári birodalom földmérési és térképészeti fejlődésében milyen intézmények és milyen indítékokkal vettek részt, mely régiók kerültek a földmérők látókörébe, milyen nyelvet használtak a térképészek a felmért tér reprezentációjában, és milyen szerepet játszottak a külföldi modellek.
Az elemzés arra a következtetésre jut, hogy a cári kormányzatnak végül nem sikerült a felmérési adatok alapján az egész birodalom átfogó topográfiai térképét megalkotnia, mert a fő érdekük Oroszország perifériáinak biztosítása volt.