A "Discurso de las condenadas, brujas y hechiceras en la Inquisicin de Cartagena de Indias" (A Cartagena de Indias-i inkvizícióban elítélt nők, boszorkányok és varázslónők diskurzusa) című mű célja annak bemutatása, hogy a Cartagena de Indias városában - az 1610 és 1650 közötti időszakban - a Szent Hivatal Törvényszékének női tagjainak tudása valami olyasmi volt, ami e kollektívák sajátja, és mindenekelőtt, hogy ez a tudás nem valami racionális vagy tudományos volt, ahogy azt egyesek szeretnék látni, hogy ne adjanak neki történelmi érvényt.
Kimutatható, hogy ez olyasmi volt, amit egyes esetekben azért sajátítottak el, mert kultúrájukra jellemző volt, más esetekben pedig némileg személyes körülmények miatt, de akkor is volt értelme, és ma is van értelme. Ahogy az antropológia mutatja, azt mondhatjuk, hogy a mágikus művészetek az ókori népek, például a görögök vagy a rómaiak szerkezetének szerves részét képezik, akik ezeket a tevékenységeket támogatták, és amelyek természetesen olyan diskurzusokhoz vezettek, amelyekben az irodalom (a történet vagy a költészet) bizonyos környezetek újrateremtéseként képezte a részüket; ez a munkában is megmutatkozik, abban, ahogyan újrateremtették az általuk lakott helyeket, legyenek azok városiak vagy vidékiek.