Elemzés India képességéről a kétfrontos háború megvívására 2018

Olvasói vélemények

A könyv India katonai és stratégiai helyzetének jól megalapozott és brutálisan őszinte elemzését nyújtja. A hadtörténészek és a rajongók nagyra értékelik a hiteles információk miatt, annak ellenére, hogy időnként sűrű.

A könyv jól kutatott, hiteles, és mély betekintést nyújt India katonai és stratégiai kérdéseibe. Részletes elemzése és lebilincselő tartalma miatt komoly történészek és kezdők számára egyaránt vonzó.

Az olvasás időnként nehézkes lehet az elemzés és a katonai diszpozíciók részletessége miatt. Egyes olvasók a szöveg egyes részeit nehézkesnek találhatják.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Analysis of India's Ability to Fight a 2-Front War 2018

Könyv tartalma:

Az elemzés egyetlen kérdést tesz fel, és egyetlen választ ad: India képes-e kétfrontos háborút vívni Kína és Pakisztán ellen? A válasz az, hogy nem. A kínai-pakisztáni szövetség miatt még egyfrontos háborút sem tudunk vívni: ha bármelyik ellenféllel háborúba bocsátkozunk, fennáll a veszélye annak, hogy a másik frontot meggyengítjük, és így azt kihasználhatjuk. A megoldás szerencsére egyszerű: építsünk ki egy kétfrontos háborús képességet. A következő probléma ugyanilyen egyszerű: Az indiai kormány eltökélt szándéka, hogy nem költ pénzt a védelemre. Ma a kiadások a GDP 1,56%-ára csökkentek, ami még az 1962-es szintnél is alacsonyabb. És tudjuk, hogy annak mi lett a vége. Kevés képzelőerő kell ahhoz, hogy előre lássuk, mi történt volna, ha 1962-ben 2 front lett volna: Pakisztán átgyalogolt volna Pandzsábon, talán egészen Delhiig, és mi is elvesztettük volna Kasmírt. Ha úgy döntöttünk volna, hogy megvédjük Pandzsábot, elvesztettük volna az Északkeleti Határügynökséget, amelyet ma Arunachalnak hívnak. Ha mindkét frontot meg akartuk volna védeni, mindkettőt elvesztettük volna. Egy erős védelmi pozícióhoz a GDP 3-3,5%-át kell költenünk, amit 1963-1990 között elköltöttünk, mind a modernizációra, mind pedig további nyolc hadosztály felállítására, ami a szükséges minimum. Ahhoz, hogy erőből tárgyaljunk, több mint 4%-ra van szükségünk, az elvesztett területeink visszaszerzéséhez pedig 6%-ra. A kiadásaink a GDP 1,6%-át teszik ki, ami még az 1962-es 1,9%-os szintnél is alacsonyabb. Elméletileg India kétfrontos szárazföldi háborút tud vívni.

Meg tudja védeni a "közeli tengereket": A Bengáli-öböl, a Kelet-arábiai-tenger, a Munnari-öböl (India és Srí Lanka közötti vizek) és az Andamán-tenger. A légierő továbbra is romlik, egyfrontos háborút tud vívni, de kétfrontosat nem. A szárazföldön azonban súlyos problémák vannak. Ennek a helyzetnek nem szabadna így lennie. Kína 10 hadosztályt tud kényelmesen bevetni, Pakisztán 25 hadosztályt, köztük egyet, amit Force Command Northern Areas-nak hív, és kettőt, amit "Corps Reserve"-nek hív. Ez 35, szemben India 38 hadosztályával. A dolog azonban összetettebb, mint egy egyszerű hadosztályszámlálás. Először is, Kína véget vetett annak a politikájának, hogy a regionális védelem érdekében állandóan egy hadszíntérhez rendeljen alakulatokat. A teljes szárazföldi hadereje, beleértve a légierő alá tartozó légideszant csapatokat és a haditengerészet alá tartozó tengerészdandárokat, összesen 90 dandárcsoportot tesz ki, amelyeket arra képeznek ki, hogy bármely hadszíntéren harcolhassanak. Továbbá Kína még mindig legalább hat hadosztályt tart fenn. Még nem tudjuk, hogy ezek megmaradnak-e hadosztályoknak; ennek ellenére a legjobb, ha ezeket is beleszámítjuk, így Kína 108 dandárt kap. Továbbá Kína számos tartalékos dandárt tart fenn. Ezek, bár nem képesek első vonalbeli szerepet betölteni, mélységi védelmet, követő erőket és másodlagos szektorok fedezését biztosíthatják. Ezután, mivel az indiai kormány kőbe vésett politikája szerint minden méternyi területet meg kell tartani, több dandárra van szükségünk a hadosztályok védelméhez, mint Pakisztánnak. Ezt részletesen tárgyaljuk.

Egyelőre fogadjuk el, hogy Indiának szüksége van még egy-egy hadosztályra a XV., XVI., IX., XI. és XII. hadtestek számára, és háromra a Ladakh-Himachal-Uttarakhand hadtestek számára. Az északkeleti rész ésszerűen védett, köszönhetően az általunk felállított négy új hadosztálynak. Nem kellene, hogy ez elegendő legyen a kétfrontos védelemhez, 46 hadosztály a kínai-pakisztáni 38 hadosztállyal szemben? Igen - de védelemre, nem pedig támadó háborúra. Támadó képesség nélkül 29 hadosztállyal Pakisztán ellen és 14 hadosztállyal Kína ellen stabilizálhatjuk frontjainkat, ami mindkettőt szabadon hagyja az újabb támadásra. Ez a könyv amellett érvel, hogy a megfelelő kétfrontos védelmi képességhez Indiának azonnal további nyolc hadosztályra, két hadtestparancsnokságra és 12 új dandárra van szüksége. A fennmaradó tizenkét dandár a meglévő alakulatokból kerül ki. Az azonnal nem azt jelenti, hogy a jövőben 10 évre elosztva. Azt jelenti, hogy az engedélyezést és a finanszírozást most kell megtenni, és a munkát 3 éven belül be kell fejezni.