Elites and Arab Politics: New Perspectives on Popular Protest
Ez a munka megmagyarázza az elit viselkedését a tekintélyelvű rendszerekben, és javaslatot tesz arra, hogy az elit miért vonja vissza a hivatalban lévő hatalom támogatását, amikor népfelkelésekkel szembesül. A könyv az intézményes tekintélyelvűségből merített alapokra építve és a Közel-Keletről és Észak-Afrikáról szóló jelentős tudományos munkák helyi összefüggéseivel szintetizálva azt állítja, hogy az autokratákat támogató elit három különböző káderből kerül ki: a katonai, az egypárti és a személyi elitből.
Mindegyik kádernek megvannak a maga sajátos intézményi érdekei és preferenciái a rendszerváltással kapcsolatban. A tanulmány ezen érdekekre támaszkodva elméleti keretet állít fel, amelyet három változóval tesztelve értékel. A kutatás egy elemző narratívát felhasználva megállapítja, hogy az elit támogatásának megvonása olyan hosszú távú folyamatok következménye, amelyek a különböző káderek marginalizálódását eredményezik. Először is, a személyeskedő elemek fokozott előnyben részesítése destabilizálja a rendszereket, mivel a katonai és az egypárti káderek felülvizsgálják álláspontjukat. Másodszor, a neoliberális gazdaságpolitika, amelyet a strukturális kiigazítás révén hajtottak végre, felgyorsította ezt a személyeskedést, mivel az állam kivonult a gazdaságból. Ez viszont befolyásolta a katonai és az egypárti elitnek a pártfogáshoz való hozzáférési képességét. Végül a katonai részvétel mértéke a hivatalos politikai szférában hozzájárul a vizsgált hivatalban lévő rendszert felváltó rendszer jellegének kialakításához.
A könyv a szakirodalom széles körére építve azt állítja, hogy az érdekérvényesítés határozza meg, hogy az elit szereplői támogatják-e a rendszerváltást az autoriter rendszerekben. A kötet a politikát, a társadalomtudományokat és a Közel-Keletet kutató tudósok érdeklődésére tarthat számot.
