Értékelés:
A könyv az én fogalmát történelmi és filozófiai szemszögből vizsgálja, különösen Descartes és az idegtudós Damasio munkáin keresztül. Malabou az én különböző rétegeinek részletes elemzését mutatja be, integrálva az idegtudományt, a pszichoanalízist és a filozófiát, miközben azt sugallja, hogy az énről alkotott képünk affektív és törékeny.
Előnyök:A könyv az én briliáns elemzését nyújtja, hatékonyan ötvözve az idegtudományt és a filozófiát. Jól kutatott, és további olvasásra ösztönöz a témában. Az olvasók élvezetesnek találják, és értékelik az emberi szubjektivitás megértésének innovatív megközelítését, különösen, ha más kortárs teoretikusokkal együtt olvassák.
Hátrányok:Az olvasók úgy találhatják, hogy a könyvhöz szilárd filozófiai és idegtudományi háttérre van szükség ahhoz, hogy teljes mértékben értékelni lehessen az elképzeléseit. Egyesek úgy érezhetik, hogy az elemzés mélysége vagy a különböző területek integrálása túlterheli őket, ami kihívást jelenthet az általános közönség számára.
(3 olvasói vélemény alapján)
Self and Emotional Life: Philosophy, Psychoanalysis, and Neuroscience
Adrian Johnston és Catherine Malabou szembeszállnak az elméleti bölcsészettudományok mélyen gyökerező ellenállásával az élettudományokkal szembeni elkötelezettséggel szemben. Ahelyett, hogy a biológiát és annak ágait reménytelenül reduktívnak és politikailag gyanúsnak tekintenék, a neurobiológia és a szomszédos tudományterületek legújabb eredményeit inkább úgy tekintik, mint amelyek döntő katalizátorokat nyújtanak a szubjektivitás radikális újragondolásához.
Három különböző tudományágat - az európai filozófiát Descartes-tól napjainkig, a freudi-lakói pszichoanalízist és az affektív idegtudományt - egyesítve Johnston és Malabou a filozófiában és a pszichoanalízisben konceptualizált affektív szubjektumok érzelmi életét háromszögeli az idegtudományokkal. Kísérleteik különböző eredményeket hoznak. Johnston úgy találja, hogy a pszichoanalízis és a neurobiológia képes gazdagítani egymást, bár az affektív idegtudomány megköveteli annak újragondolását, hogy az affektusok lehetnek-e tudattalanok. E vitatott kérdés vizsgálata mélyreható következményekkel jár az elméleti és gyakorlati elemzésre, valamint az érzelmek filozófiai megértésére.
Malabou úgy véli, hogy az agy tudományos feltárása komolyan problematizálja az affektív szubjektivitás kontinentális filozófiában és a freudiánus-lakánus analízisben bevett fogalmait. A filozófiát és a pszichoanalízist olyasmivel szembesíti, amivel egyik terület sem foglalkozott komolyan: a csoda fogalmával és azoknak a hideg, nyugtalanító látványával, akiket betegség vagy sérülés úgy érintett, hogy érzelmileg már nem hatnak rájuk. Ennek az eszmecserének a tétje a filozófia néhány legfontosabb állítása a szubjektív elme és az objektív test kapcsolatáról, a lelki élet tudattalan dimenzióinak struktúráiról és dinamikájáról, az érzelmek emberré tételünkben játszott szerepéről, valamint a filozófia és a tudomány közötti funkcionális különbségekről.
