Encounterism: A személyes jelenlét elhanyagolt örömei

Olvasói vélemények

A „Encounterism: The Neglected Joys of Being In Person” című esszégyűjtemény a személyes interakciók és az emberi kapcsolatok jelentőségét vizsgálja, különösen a digitális korszak és a közelmúlt világjárványának fényében. Bár a könyv elgondolkodtató meglátásokat nyújt a mindennapi találkozásokról, és hangsúlyozza a valódi kapcsolatok fontosságát, az olvasók reakciói eltérőek: egyesek értékelik az elmélkedő stílusát, mások pedig kritizálják a kanyargós szerkezetét.

A könyv jól megírt és magával ragadó, önálló esszéket tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a könnyű olvasást és elmélkedést. Sok olvasó elgondolkodtatónak és időszerűnek találta az emberi kapcsolatok, a kedvesség és a mindennapi interakciók szépségének témáit. A szerző személyes anekdotái és történelmi vonatkozásai mélyebbé teszik a beszélgetéseket. A könyv fizikai megjelenését is tetszetősnek találták.

Néhány olvasó csalódott a könyv felépítésében, és a könyv szerkezetét összefüggéstelennek vagy elkalandozónak, a témák közötti gyenge kapcsolatokkal jellemezték. Megemlítették az ismétlődő tartalmat, egyes példányoknál hiányzó oldalakat, és egyes esszék mélységének hiányát. Néhány kritikus úgy vélte, hogy a cím félrevezető, és arra utal, hogy a könyv nem minden közönségnek tetszhet.

(26 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Encounterism: The Neglected Joys of Being in Person

Könyv tartalma:

A fodrász kezének könnyed érintése a fejbőrünkön, egy éjszakai klub eufórikus energiája, idegenekkel összebújva egy óvóhely alatt az esőben, egy spontán hógolyócsata az utcán, egy hajléktalan emberrel való mindennapi interakció - az ilyen hétköznapi kapcsolatok, amikor szorosan egy térben élünk, és megérintünk vagy megérintettek minket mások, majdnem elveszett a „társadalmi távolságtartás” miatt.

Vajon fogunk-e még valaha gondolkodás nélkül kezet fogni? Andy Field ebben a mélyen tanulságos könyvben a történelmet, a tudományt, a pszichológiát, a queer elméletet és a popkultúrát ötvözi a városi élet iránti szeretetével és saját tapasztalataival - mind városlakóként, mind performanszművészként -, hogy kreatív kapcsolatokat teremtsen: kéz a kézben sétáljon idegenekkel, kopogtasson be ajtókon, rendezzen találkozásokat parkoló autókban.

A találkozások tizenkét különböző fajtáját vizsgálva - az autós utazástól a videohívásokon át a kutyasétáltatós beszélgetésig a parkban - Field amellett érvel, hogy „az egymással való találkozásunk spontaneitásában és örömében talán megtaláljuk egy jobb jövő halvány körvonalait.”.