Energy Flash: Utazás a rave zenén és a tánckultúrán keresztül

Olvasói vélemények

A könyv alaposan és érdekfeszítően tárja fel az elektronikus tánczenét, különös tekintettel az 1980-as évektől a 2000-es évek elejéig tartó brit rave-kultúrára. Rávilágít a zene társadalmi jelentőségére, és olyan személyes betekintést nyújt, amely gazdagítja a szcéna megértését. Míg sok olvasó értékeli a mélységét és lelkesedését, néhányan kritizálják a szerző véleményes nézőpontját és állítólagos elfogultságát.

⬤ Az elektronikus tánczene történetének részletes feltárása
⬤ magával ragadó és szórakoztató olvasmány
⬤ betekintést nyújt a zene társadalmi kontextusába
⬤ átfogó referenciát nyújt a rajongóknak
⬤ ösztönző a kevésbé ismert zenék megismerésére
⬤ személyes anekdotákat tartalmaz
⬤ a rave-kultúra meghatározó szövegének tartják.

⬤ Egyes részek elfogultnak tűnnek, különösen a politikai nézeteket illetően
⬤ a szerző időnként olyan bináris szemléletet képvisel, amelyet reduktívnak érezhetünk
⬤ a könyv egyes részei száraznak vagy irrelevánsnak tűnhetnek egyes olvasók számára
⬤ a részletesség túlságosan is nyomasztó lehet
⬤ nem foglalkozik a műfaj modernebb fejleményeivel.

(15 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Energy Flash: A Journey Through Rave Music and Dance Culture

Könyv tartalma:

Az ecstasy azt tette a house zenével, amit az LSD a pszichedelikus rockkal. Most az Energy Flash című könyvében Simon Reynolds újságíró felpörgetett és szenvedélyes belső krónikát nyújt arról, hogy az MDMA („ecstasy”) és a MIDI (az elektronika alapja) hogyan hozta létre az 1990-es évek egyedülálló rave-kultúráját.

Anglia, Németország és Hollandia az 1980-as évek végén kezdett el barkácsolni az importált detroiti techno és chicagói house zenével, és amikor a brit klubokban az ecstasy is bekerült a keverékbe, egy új zenei szubkultúra született. Reynolds, aki régóta ír a zenei életről, már korán elkezdte figyelni - és részt venni - a rave-szcénát, és első kézből figyelte meg az ecstasy érzékeket fokozó és szerotoninszintet növelő hatását a zenére és a szcénára. A történet elmesélése során Reynolds messze túlmutat az egyszerű zenetörténeten, és a társadalomtörténetet, a résztvevőkkel és a szcéna alakítóival készített interjúkat, valamint a hangok saját elemzését keveri a legfontosabb helyek, zeneszámok, csoportok, szcénák és művészek nevével. Mélyen belemerül a rave-hez méltó drogok és a megfelelő rave attitűd és etikett pánikjába, és egy árnyalt zenei jelenséget tár fel.

Olvass tovább, és tudd meg, miért nevezik a dinitrogén-oxidot „hippi cracknek”.