A könyvről
"Ami itt erodálódik, azok a határok a nyelv és a föld, a tapasztalat és a tapasztalt között, a megismerhető és a kimondható között. Figyelemre méltó élményt nyújt, és az olvasónak több marad, mint az érzékek összessége.".
-Jack Davis.
A látszólag egyszerre gránitból faragott és gleccserek gleccser-glottjából suttogott versek az Erodes On Airben gyorsan meggyőzik az olvasót, hogy lassítson le és nézzen újra... mindent, amit a nyelvről tudni véltünk. Mark Goodwin újszerű szavak törése és átrendezése a vélt áramlás megzavarásával árulkodik, és arra készteti az elmét, hogy újraértékelésre térjen vissza, hasonlóan ahhoz, ahogyan egy szóló hegymászó elméje ujjbegyeivel összegzi a lehetőségeket, számolgatja a tapadást és a kapaszkodást, és próbaképpen teszteli a továbbjutás útját.
Goodwin költészete új megközelítést kínál a költészet olvasásához, amely a kalandos útkeresést tükrözi. A bátor olvasó megtalálja a saját útjait a költő sorai között, ahogy a hóolvadás a hasadt és csúszó kőlapok geológiai jelenségeiben, az üledékes rétegek mintáit találja meg a megszakadt sorokban, amelyek a szavakból áttetsző, sokrétegű dolgokat csinálnak, olyanokat, amelyeket ismerünk, de újból megtapasztalunk. . és a nyitott titokzatosságnak ebben a felhasadt pillanatában, amikor az elme próbál megvásárolni, az olvasó eljut a jelentés és a várakozás szétforgácsolódásához, egy olyan technikához, amely titokzatosságot kölcsönöz az olvasás útjának, a vers úgy tárul elénk, mint az ösvénytelen vadon a térkép nélküli szent vándornak.
Azok számára, akik nem ismerik ennek a hozzáadott költői eszköznek a működését és az általa kínált aranyat, pillanatnyi kellemetlenséget okozhat. Goodwin takarékos és minimalista soraiban újra és újra átélhetők ugyanazok a tudatlan pillanatok, mint a sziklamászóé, akinek a következő ujj vagy kapaszkodó megfoghatatlannak tűnik. Van ezekben a versekben egy olyan veszély, amely csak az elmében létezik, és az ember kísértésbe eshet, hogy visszaforduljon, és ne menjen tovább. De aki kitart, aki hozzászokik a bizonytalanság, a nem-tudás kiszolgáltatottságához, és mégis keresi, kapaszkodik, nyúl a következő összefüggő, helyesnek érzett dolog után, sokkal többet fog átélni, mintha ezeket a sorokat prózai mondatokként adnák vissza, négyzetesen elrendezve, mint a fővárosi épület csiszolt lépcsőit. Ezek nem műemlékek sárgarézből öntött táblákkal, ezek az elmén keresztül megélt hegyi pillanatok.
