És nekem sincsenek szárnyaim a repüléshez: Megcímkézve és bezárva Kanada legrégebbi intézetében

Olvasói vélemények

A könyv erőteljes és jól megalapozott beszámoló az ontariói Huronia Regionális Központ történetéről, bemutatva az intézmény több generáción átívelő gyakorlata által érintett személyek tragikus történeteit. A könyv a szegénység, a visszaélések és a szellemi fogyatékkal élőkkel szembeni társadalmi hozzáállás témáit járja körül, így a kanadai történelem egy fájdalmas részének megértéséhez nélkülözhetetlen olvasmány.

A könyv jól megírt és jól kutatott, átgondolt, részletes beszámolót nyújt az intézményről és annak történelmi összefüggéseiről. Sok kritikus szerint a könyv felnyitja a szemet, és nélkülözhetetlen a kiszolgáltatott népességcsoportokkal való bánásmód megértéséhez. A kanadaiak számára kötelező olvasmánynak számít, és erős érzelmi reakciókat vált ki, valódi emberi történetekre és társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet.

A tartalmat nehéz és fájdalmas olvasmányként jellemezték, mivel a bántalmazás és elhanyagolás témáit tárgyalja, ami egyes olvasók számára felkavaró lehet. A történetmesélés nehézkes lehet, és lassú olvasási tempót igényel a megosztott élmények súlyosságának teljes megértéséhez.

(7 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

And Neither Have I Wings to Fly: Labelled and Locked Up in Canada's Oldest Institution

Könyv tartalma:

A megrázó igaz történet az értelmi és testi fogyatékos gyermekek és felnőttek intézeti elhelyezéséről és bántalmazásáról Kanada legrégebbi tartományi intézményében, az Ontario állambeli Orilliában.

Daisy Lumsden és családja ilyen áldozat volt, több mint tízezer értelmi fogyatékos gyermekkel - köztük csecsemőkkel - és felnőttel együtt, akiket az elmúlt évszázadban a ma Huronia Regionális Központként ismert intézménybe, a korábbi Idióták és Gyengénlátók Menhelyére (Asylum for Idiots and Feeble-Minded) szállítottak. A könyv időkerete, 1900-1966, az intézmény történetének legvitatottabb évtizedeit öleli fel, a túlzsúfoltság és a visszaélések időszakát, amely az 1950-es és 1960-as években érte el a csúcspontját, amikor a bentlakók száma megközelítette a 3000-et.

Az 1900-as évek elején az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából Kanadába beszivárgó, a gyengeelméjűek elkülönítését és akaratlagos sterilizálását szorgalmazó eugenikus ideológia áldozatai, Daisy családja - tanulatlan, tudatlan, munkanélküli, vérfertőző, szegény - könnyen azonosítható volt gyengeelméjűként és alkalmatlanként, akaratlanul is a legerősebb genetikai túlélésének fogságába esve. De kik is az alkalmatlanok a mi társadalmunkban? És ki dönt?