Esztétika és erkölcs David Hume filozófiájában

Eredeti címe:

Aesthetics and Morals in the Philosophy of David Hume

Könyv tartalma:

A könyvnek két célja van. Először is, hogy megvizsgálja a Hume esztétikája és erkölcsfilozófiája közötti kapcsolat mértékét és jelentőségét; másodszor pedig, hogy megvizsgálja, hogy e kapcsolat fényében erkölcsfilozófiája hogyan ad választ az etika központi kérdéseire.

Az első cél az 1-4. fejezetekben valósul meg. Az 1. fejezet Hume "Az ízlés mércéjéről" című esszéjét vizsgálja, hogy megértsük, hogyan keresi a "mércét", és ez hogyan befolyásolja esztétikájának hatókörét. A 2. fejezet megállapítja, hogy a természetben és a művészetben megjelenő szépséget és az erkölcsi szépséget hasonló természetűként kezeli, és az esztétikájára vonatkozó következtetéseket alkalmazza erkölcsi gondolkodására. A 3. fejezet megoldja az ebből adódó rejtélyt, nevezetesen azt, hogy az egyének hogyan fogadják el mind az általános normákat, amelyeket esztétikai és erkölcsi tevékenységük során ugyanakkor megszegnek. A 4. fejezet Hume megközelítésének normatív aspektusát veszi sorra, az erkölcsi jellemnek az erkölcsi szépségről alkotott nézetein keresztül történő megértésével.

A könyv második célja az 5-7. fejezetben valósul meg a Hume erkölcsfilozófiájával szembeni három ellenvetéssel. Először is, ha az erkölcs a bűn szépségére és az erény torzaságára adott azonnali reakció, akkor miért nem a tökéletes erény az általános állapota minden emberi egyénnek? Másodszor, ha az erkölcs az alanyban felmerülő érzelmekből áll, hogyan lehetnek az erkölcsi ítéletek objektívek, és hogyan tarthatnak igényt egyetemes érvényességre? És harmadszor, ha beszélhetünk a magatartást szabályozó "általános normákról", hogyan magyarázzuk meg az erkölcsi rendszerek sokféleségét és idővel történő változását? Az elsőre úgy kapunk választ, hogy megmutatjuk, hogy az esztétikában a jó ízléshez hasonlóan az erkölcsben is a "helyes ízlés" megköveteli, hogy az érzelmek műveltek legyenek; a másodikra úgy, hogy érvelünk azzal a nézettel szemben, hogy Hume szubjektivista és relativista, a harmadikra pedig (6. fejezet) úgy, hogy megmutatjuk, hogy megközelítése a haladás olyan szemléletét tartalmazza, amelyet nem érintenek a személyes előítéletek, amelyeket maga Hume is táplálhatott. A könyv a 7. fejezetben azzal zárul, hogy bemutatja, hogyan befolyásolja Hume filozófiáról alkotott nézete bármely normatív etika hatókörét.