The Dramatic Journey of Eugene O'Neill and Samuel Beckett
A modernek ezt a két írót tartották maguk közé tartozónak, a posztmodernek pedig azt mondták, hogy a lényegük a posztmodern. Mély egzisztenciális magot találtak bennük, és a humanizmus volt műveik meghatározó szellemisége.
Amikor egy író az emberi helyzet iránti mély empátiával ír, akkor a mű megszabadul az ideológiák és technikák csapdáitól. Eléri az embereket téren és időn túl. Az igazság összetett és egyéni a megnyilvánulásában, de egyszerű és egyetemes a lényegében.
Ez az egyszerűség a művész legnehezebben elérhető és legértékesebb teljesítménye. A kommunikációnak ez az egyszerűsége az, amiről O'Neill és Beckett útja szólt.
Az ő útjukat az a kíméletlen erőfeszítés jellemzi, hogy egy mérhetetlenül szubjektív tapasztalatnak univerzális metaforát adjanak. A két legnagyobb drámaíró hangja egyesül, hogy ne csak azt mondja el, miről szólt a dráma a 20.
században, hanem azt is, hogy miről szól napjainkban. Nemcsak a cselekményeket vagy a karaktereket vizsgálja, hogy megértsük műveiket, hanem azt is, hogy mennyivel többet közöltek azzal, ahogyan darabjaik technikai aspektusait és színházi hatását megjelenítették.