A dekolonizáció az Afrikából a globális északra irányuló oktatási migráció hirtelen növekedéséhez vezetett. A nemzetközi ösztöndíjprogramok a hidegháború idején egyre nagyobb jelentőségre tettek szert.
De a posztkoloniális államok fejlesztési terveinek is fontos eszközei voltak. Jana Otto a Ghána és a két német állam közötti gyakorlati szakképzési együttműködés példáján keresztül ghánai és német források segítségével mutatja be, hogy mindhárom állam milyen célokat követett, és hogyan változtak a koncepciók, a megközelítések és a hatalmi viszonyok az idők során.
Nyomon követi, hogy a ghánai szakemberek milyen érdekek mentén vettek részt a képzési programokban, és milyen mozgástérrel rendelkeztek. Az egymásrautaltság transznacionális története nemcsak a gyakorlati szakképzési együttműködés eddig elhanyagolt területét tárja fel, hanem a ghánai kortárs történetírást is új meglátásokkal gazdagítja.