Értékelés:
Chris Stedman memoárja, a „Faitheist”, az áhítatos keresztényből ateistává válás útját tárja fel, miközben a szexualitás és a vallásközi párbeszéd kérdéseivel foglalkozik. A könyv egyszerre személyes és filozófiai jellegű, és elősegíti az ateisták és teisták közötti megértést. Hangsúlyozza az együttérzés és az együttműködés fontosságát a közös társadalmi célok elérésében, miközben megkérdőjelezi a merev hitek korlátait is.
Előnyök:A memoár lebilincselő, jól megírt és elgondolkodtató. Stedman elbeszélése átélhető és szívhez szóló, ami gyors olvasmánnyá teszi. A könyv elősegíti a vallások közötti megértést és a közös célokat, és arra ösztönzi az olvasókat, hogy találják meg a közös hangot. Sok kritikus dicsérte a vallásos és nem vallásos identitások megvitatásához alkalmazott együttérző megközelítését, valamint a tapasztalatok érzelmi mélységét.
Hátrányok:Néhány olvasó úgy érezte, hogy bár a bemutatott gondolatok jók, hiányzik belőlük a mélység vagy a gyakorlati alkalmazhatóság, különösen a folyamatos vallási intoleranciával szemben. Kritika érte azt a naivitást, amellyel az ateistákkal esetleg szembenálló, meggyőződéses hívőktől együttműködést várnak. Néhányan túlságosan leegyszerűsítőnek találták az emlékiratot, vagy hiányolták az érdemi filozófiai érveket.
(84 olvasói vélemény alapján)
Faitheist: How an Atheist Found Common Ground with the Religious
Egy egykori evangéliumi keresztény történetéről, aki nyíltan meleg ateistává vált, és most az ateisták és a vallásosok közötti szakadék áthidalásán dolgozik
Az "új ateista" mozgalom - amelynek leghíresebb szószólói közé tartozik Richard Dawkins, Sam Harris és a néhai Christopher Hitchens - elképesztő népszerűsége egyszerre mutatja az ateisták növekvő számát és a vallás széles körben elterjedt, heves megvetését sokuk körében. A Faitheist című könyvében Chris Stedman a saját történetét meséli el, hogy megkérdőjelezze e mozgalom ortodoxiáit, és szenvedélyes érvet fogalmazzon meg amellett, hogy az ateistáknak tisztelettel kell viszonyulniuk a vallási sokszínűséghez.
Az igazságtalanságra rádöbbenve és közösségre vágyva Stedman késő gyermekkorában "újjászületett" keresztény lett. Egy olyan közösség gondolata, amelyet Isten szeretete köt össze - egy olyan szeretet, amely meg nem érdemelt, végtelen és garantált -, magával ragadta. Mint írja, ez egy olyan hely volt, ahová tartozni lehetett, és egy keret, amely értelmet adott a szenvedésnek.
Stedman vallási közössége azonban nem testesítette meg Isten szeretetének ezt az eszméjét: határozottan homofóbok voltak abban az időben, amikor Stedman lassan kezdett rájönni, hogy meleg. A nagy szenvedés, amit ez okozott neki, talán egy életre új ateistává változtatta Stedmant. Idővel azonban egyre több nyitott keresztényt ismert meg, és a szolgálati munka iránti érdeklődése révén a legkülönbözőbb vallási hátterű emberekkel került kapcsolatba. Saját vallási meggyőződése talán elmaradt, de a vágya, hogy a világot jobbá változtassa, megmaradt. A vallással szembeni megvetés és ellenségesség visszatartotta attól, hogy értelmes munkát végezzen a hívő emberekkel. És visszatartotta őt attól, hogy teljes kapcsolatokat alakítson ki velük - olyan kapcsolatokat, amelyek lebontják az intoleranciát és javítják a világot.
A Faitheist című könyvében Stedman a vallásközi és világi közösségek szervezésében végzett munkájára, a vallás tudományos tanulmányaira és saját tapasztalataira támaszkodva érvel az ateisták és a vallásosok közötti növekvő szakadék áthidalásának szükségessége mellett. Stedman, aki a szakadék mindkét oldalán állt, egyedülálló módon képes arra, hogy bemutassa, hogyan találhatnak közös nevezőre az ateisták és a vallásosok, és hogyan dolgozhatnak együtt azért, hogy ez a világ - az egyetlen világ, amelyben mindannyian egyetértünk - egy jobb hely legyen.
A keményfedeles kiadásból.
