Olvasói vélemények
Összegzés:A kritikák vegyes értékelést adnak a német légideszantosokról a második világháborúban szóló könyvről, kiemelve, hogy részletes monográfia, amely alapos elemzést nyújt a Fallschirmjägerek történetéről és hadműveleti kudarcairól. Míg egyes olvasók értékelik a kutatás mélységét és az új meglátásokat, mások csalódottságuknak adnak hangot a könyv formátumával és bemutatásával kapcsolatban, úgy érzik, hogy nem felel meg a szélesebb körű történelmi áttekintéssel kapcsolatos elvárásaiknak.
Előnyök:A könyv eredeti történelmi részleteket közöl a német légideszantokról, különösen a Luftwaffe tábornokának, Karl Studentnak a szerepéről. Meggyőzően érvel a stratégiai hibákról, amelyek hozzájárultak Németország második világháborús vereségéhez. A kritikák megjegyzik, hogy a könyv szilárd hozzájárulás a második világháborús tudományossághoz, és értékelik a könyvben használt megható képeket.
Hátrányok:Néhány olvasó úgy érzi, hogy a könyv leírása félrevezette őket, és inkább egy személyes beszámolókkal és fényképekkel tarkított, elbeszélő jellegű történelmet vártak, mint egy disszertáció-szerű formátumot. A leírások szerint a könyv olyan, mint egy szakdolgozat vagy monográfia, ami nem biztos, hogy minden olyan olvasónak tetszeni fog, aki egy lebilincselőbb olvasmányra vágyik.
(3 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Falling from Grace: The German Airborne (Fallschirmjager) in World War II
Könyv tartalma:
A náci Németország a 20. században úttörő szerepet játszott a légi erők alkalmazásában, és a háború elején hatékonyan alkalmazta őket az integrált, kombinált fegyveres offenzívák részeként. A német légideszant hadosztály azonban 1941-ben a szó szoros értelmében önpusztítást hajtott végre. Mi történt, hogyan reagáltak a németek, és milyen történelmi tanulságokat vonhatnak le a mai tervezők a légi erők alkalmazásával kapcsolatban a német tapasztalatokból?
Az 1930-as évek végén a náci Németország agresszív és innovatív újrafegyverkezési programja hozta létre a vertikális burkolás taktikáját. A német Wehrmacht úttörő módon alkalmazta a vitorlázórepülők csapatszállítóként, az ejtőernyősök és az erősítések légi leszállása révén a taktikai sikerek kiaknázása érdekében a légi hadviselés új technikáját megdöbbentő sikerrel alkalmazta az 1940-es Németalföld és Franciaország elleni Blitzkrieg hadjárat részeként. Amikor azonban a Fall Gelbben hidak, erődpontok és útkereszteződések elfoglalására alkalmazott taktikai doktrínát 1941-ben egy egész, erősen védett sziget elfoglalására ültették át, a német légideszant gyakorlatilag öngyilkosságot követett el. 1941 májusában tíz nap alatt az egész német hadsereg légierejének fele elesett vagy megsebesült Krétán. Hitler a katasztrófát tévesen a meglepetésfaktor kijátszásának tulajdonította, és 1943-ig betiltotta a további ejtőernyős hadműveleteket. A helyes következtetésekre maga a német légideszantok parancsnoka, Kurt Student tábornok jutott a csatát követő elemzésben. Saját ragaszkodása a hibás taktikához pusztító volt. Bár továbbra is ütőképes és professzionális haderő maradtak, Hitler hatékony tilalma a légideszantos erők jövőbeni használatára 1943-ig tartott, amikor már világos volt, hogy a szövetségesek még mindig nagyon is életképes hadviselési formának tartották az ejtőernyősöket. Addigra Németországnak már régen elszállt a képessége, hogy jelentős léptékű légi hadműveleteket hajtson végre.
Az 1930-as években a vertikális beburkolás német újítása ugyanolyan forradalmi volt a modern katonai taktikára nézve, mint a ma Blitzkrieg néven ismert integrált, kombinált fegyveres támadás egyidejű kifejlesztése. Billy Mitchell elképzeléseinek gyakorlatba ültetésével a Luftwaffe Student tábornoka előrelátásról, innovatív gondolkodásról és gyakorlatias katonai képességekről tett tanúbizonyságot. A gyenge hírszerzés és a "szóró olajcseppek" taktikájára való hagyatkozás ejtőernyőseinek, a Fallschirmtruppe-nak a Krétán való bevetése azonban egyenesen ahhoz vezetett, hogy a második világháborúban jelentős fegyverként kivonták őket a német arzenálból. Mindazonáltal Student bebizonyította, hogy a légideszant csapatok egyedülálló képességekkel rendelkeznek, mint erőszaporító mind a támadó, mind a védekező hadviselésben. A német tapasztalatokat, amelyek a légi erők korlátait is megmutatták, a háború után az amerikai hadsereg alaposan tanulmányozta, és beépítette a légi erők doktrínájába.
