Fáma és fikció Vergilius Aeneisében

Eredeti címe:

Fama and Fiction in Vergil's Aeneid

Könyv tartalma:

Mit jelent az, hogy "tudjuk", mit mond el nekünk egy fikciós mű? Vergilius Aeneisében a fáma ígérete és bizonytalansága közvetíti ezt a kihívást. A latin fama szó tág és rugalmas, jelenthet "hírnevet", tartós "hagyományt" és hasznos "hírt", de jelenthet múlandó "pletykát" és bomlasztó "botrányt" is.

A fáma egy rémisztő szárnyas istennőként van megszemélyesítve, aki az igazságról tudósít, miközben ugyanilyen szorosan tartja kézben azt, ami elferdített vagy kitalált. Fama azt tükrözi, hogy a beszéd - vagy az epikus dal - miként olvaszthatja össze a múltat és a jelent, az emberi és az isteni dolgokat, az emlékezetes és az elképzelt dolgokat. A legfontosabb, hogy a fama jelzi az eposz erejét, hogy a történet világát a mi világunkba hozza.

A metafora kognitív dinamikája osztozik ebben a hatalomban, összekapcsolva az Aeneis költői tekintélyét az istenek elképzelt erejével. A karaktereket és az olvasókat arra ösztönzik - sőt, arra késztetik -, hogy a nyugtalanító szavak és látomások között az új tapasztalatok és a meglévő tudás összekapcsolásával keressék az isteni rendet.

A felismerés transzformatív pillanatai teremtik meg az istenek parancsainak és az eposz meggyőző erejének, a pietasnak (a rituális és társadalmi kötelezettségek emlékének) és a furornak (őrületnek) az érzékelési színterét. Antonia Syson érzékeny közeli olvasata újszerű betekintést nyújt a fiktív tudás és a kollektív emlékezet kérdéseibe az Aeneisben.

Ezek a szempontok arra hívják fel az olvasót, hogy újragondolja az ókori kultúrák vizsgálatának alapjául szolgáló néhány ismeretelméleti előfeltevést. A tizenkilencedik századi angol regénnyel való összehasonlítással Syson rávilágít a folytonosságra két olyan elbeszélő műfaj között, amelyek kulturális hozzájárulása és retorikai igénye gyakran élesen ellentétesnek tűnt.