Fehér egyensúly: Hogyan alakította Hollywood a színvak ideológiát és ássa alá a polgári jogokat?

Olvasói vélemények

Justin Gomer „Hollywood finom rasszizmusa” című könyve azt vizsgálja, hogy az 1970-es évektől az 1990-es évekig a filmek hogyan járultak hozzá a „színvak” faji diskurzushoz, amely aláásta a polgárjogi vívmányokat. Azt vizsgálja, hogy a népszerű filmek hogyan mutattak be egy látszólag nem rasszista perspektívát, miközben valójában elősegítették a polgárjogi vívmányok erózióját.

A könyv éleslátó elemzéseket nyújt a jól ismert filmekről és azok faji gondolkodásra gyakorolt hatásáról. Jól kutatott, és kritikus szemléletet nyújt Hollywood szerepéről a faji kérdésekkel kapcsolatos társadalmi attitűdök alakításában. Az írás egy tudományos műhöz képest közérthető, így a szélesebb közönség számára is megközelíthető.

A fehérség és a rasszizmus körüli vitákhoz nem szokott olvasók számára a tartalom zavaró lehet. Egyesek túlságosan tudományosnak vagy kritikusnak érezhetik, ami elidegenítheti azokat, akik egy egyszerűbb elbeszélést keresnek.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

White Balance: How Hollywood Shaped Colorblind Ideology and Undermined Civil Rights

Könyv tartalma:

A színtévesztés faji ideológiájának hosszú története van. Martin Luther King 1963-ban a következő híres kijelentést tette: „Van egy álmom, hogy négy kisgyermekem egy napon olyan nemzetben fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük tartalma alapján ítélik meg őket”.

A polgárjogi mozgalom utáni évtizedekben azonban a színtévesztés ideológiája a polgárjogi korszak nyelvezetét felhasználta annak érdekében, hogy újra feltalálja a fehér felsőbbrendűséget, táplálja a neoliberalizmus felemelkedését, és a politikai illem megsértése nélkül lebontsa a polgárjogi mozgalom jogi győzelmeit. A színtévesztés elterjedése azonban nem történhetett pusztán politikai beszédeken, újságokon vagy könyveken keresztül.

A kulcs - állítja Justin Gomer - a film volt - ahogy a faji tudatosságú nyelvezetet kiszorították a közbeszédből, Hollywood biztosította a 70-es, 80-as és 90-es évek során a polgárjogellenes program dramatizálásához szükséges vizuális médiumot. Az olyan kasszasikerekben, mint a Piszkos Harry, a Rocky és a Veszélyes elmék, a filmkészítők a polgárjogi mozgalom utáni évtizedekben a faji, társadalmi és gazdasági küzdelmekből tőkét kovácsoltak, és egy erőteljes, kétpárti ideológiát erősítettek meg, amelyet a faji politikával, a fekete szabadságharcok emlékével és magának a liberális államnak az alapvető elemeivel szemben alkalmaztak.