Felmondólevél: A nagy éhínség kilakoltatások

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Notice to Quit: The Great Famine Evictions

Könyv tartalma:

A Quinnipiac Egyetem Írországi Nagy Éhínség Múzeuma kiadja a Famine Folios-t, amely a diákok, tudósok és kutatók, valamint az általános olvasók számára egyedülálló forrás, és az 1845-1852 közötti írországi éhínség - a XIX. századi Európa legsúlyosabb demográfiai katasztrófája - számos aspektusával foglalkozik. Az esszék interdiszciplináris jellegűek, és a történelem, művészettörténet, kultúraelmélet, filozófia, médiatörténet, politikai gazdaságtan, irodalom és zene nemzetközileg elismert tudósainak új kutatásait teszik hozzáférhetővé az éhínség tanulmányozásában.

A nagy éhínség csúcséveiben legalább 750 000 férfi, nő és gyermek halt meg éhen vagy betegségben. Ugyanakkor nagyjából 350 000 embert űztek el a lakóhelyéről. Összességében Írország lakossága mintegy 8 millióról csökkent. 5 millió ember 1845-ben körülbelül 6 millióra esett vissza. 5 millióra csökkent 1851-ben. Az emberiségnek ez a baljóslatú elszívása lassabb ütemben folytatódott a huszadik században is. Míg az akut éhínség vagy alultápláltság halálos hatásaiért a természetet lehetett hibáztatni, addig e pusztító veszteség nagy részét az emberi tevékenység okozta, a legszegényebb bérlők és földfoglalók tömeges kilakoltatása miatt, miután az ügynök vagy a végrehajtó kézbesítette nekik a rettegett "Notice To Quit" felszólítást.

Ez a gazdagon illusztrált füzet a tömeges kilakoltatásokat kontextusba helyezi, és az ideológiai és gazdasági tényezőkre, valamint a vallási és faji előítéletek szerepére összpontosít, amelyek arra ösztönözték a tulajdonosokat, hogy megszabadítsák birtokaikat az úgynevezett "felesleges népességtől". A földbirtokosok elszántan igyekeztek elkerülni, hogy ne kelljen fizetniük a veszteséges bérlők és földfoglalók fenntartásáért, és a fizetésképtelenséget e nyomorgó parasztok elűzésével igyekeztek elkerülni. Miután lerombolták a kunyhóikat, ezeket a kisbirtokokat nagyobb farmokba vagy szarvasmarhatelepekbe tömörítették, amelyeket fizetőképes bérlőknek adtak bérbe. A földbirtoklásra, a bérleti szerződésekre és a bérleti díjra vonatkozó törvényekre támaszkodva ezek a földesurak a kilakoltatás mechanizmusát használták fel annak biztosítására, hogy birtokaik elég jövedelmezővé váljanak ahhoz, hogy saját kiváltságos életmódjukat meg tudják fizetni.

Függetlenül attól, hogy a kilakoltatás áldozatai magán- vagy állami segítséget kaptak-e a tengerentúli kivándorláshoz, az eredmények nagyjából ugyanazok voltak. Munster és Connaught egyes részein több ezer hektárt alakítottak át legelővé, és kis falvakat, illetve klánokat hagytak el. Csak a kőházak csontvázszerű maradványai maradtak meg - néhány közülük még ma is látható. Nem csoda, hogy sok ír kortárs "kiirtóknak" nevezte a kilakoltatókat.