Olvasói vélemények
Összegzés:David Bell könyve a modern populizmus és a karizmatikus vezetés eredetének mélyreható elemzését nyújtja, nyomon követve gyökereiket a történelemben, különösen a 18. században. Olyan történelmi személyiségek vonzerejét tárgyalja, mint Washington, Napóleon és Bolivar, hangsúlyozva a karizma, a közvélemény megítélése és a politikai hatalom közötti kapcsolatot. Bár a könyv elegánsan megírt és időszerű, bizonyos történelmi összefüggések mélységének hiányával kapcsolatban felmerül némi kritika.
Előnyök:A könyv elegánsan és szórakoztatóan megírt, a populizmus és a karizmatikus vezetés lenyűgöző és időszerű feltárását nyújtja. Bell tudományossága nyilvánvaló, és ügyesen szövi az olvasót magával ragadó történelmi elbeszéléseket. Éleslátó annak elemzése, hogy a múltbeli vezetők hogyan befolyásolták a közvélemény megítélését és a politikában való részvételt.
Hátrányok:Néhány fejezetből hiányzik a mélység, különösen Louverture elemzéséből, amely erősen támaszkodik a korlátozott perspektívákra. Emellett a Napóleonról szóló fejezet gyengébb, és inkább Robespierre-re, mint magára Napóleonra összpontosít. Több összehasonlítást kérnek más történelmi személyiségekkel, például San Martinnal, és az elbeszélés időnként utal a kortárs politikai kommentárokra, amit egyesek zavarónak találhatnak.
(3 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Men on Horseback: The Power of Charisma in the Age of Revolution
Könyv tartalma:
David) Bell világos és izgalmas történetében segít jobban megérteni, hogyan került egy) karizmatikus szélhámos a világ leghatalmasabb hivatalába.... Bell leírása szorult helyzetünkről alapvető olvasmány.--Robert Zaretsky, Los Angeles Review of Books.
Elmélyülten vizsgálja, hogy a demokratikus forradalmak kora miért volt egyben a hősök imádatának és az erős emberek kora is.
A Men on Horseback című könyvében a Princeton Egyetem történésze, David A. Bell a modern politika drámai új értelmezését kínálja, azt állítva, hogy a demokrácia története elválaszthatatlan a karizma történetétől, árnyék-énjétől.
Bell a korzikai Pasquale Paolival kezdi, a köztársasági erények ikonjával, akinek hőstettei egykor az egész atlanti világban híresek voltak. Paoli mind George Washington Amerikájában, mind Bonaparte Napóleon Franciaországában jelentős befolyással bírt. Bonaparte viszont még akkor is magasztalta Washingtont, amikor a vezetés teljesen más formáját alakította ki. Ugyanebben az időszakban Toussaint Louverture arra törekedett, hogy a francia forradalom szabadság és egyenlőség eszméit valósággá tegye a későbbi Haiti korábban rabszolgasorban élő népe számára, de maga Napóleon árulta el. Simon Bolivar szemtanúja volt Napóleon koronázásának, és később az újonnan függetlenné vált Haitin keresett menedéket, miközben Latin-Amerika spanyol uralom alóli felszabadításáért küzdött. Ezeket a történeteket és összefüggéseiket végigkövetve Bell egy lenyűgöző történetet sző a hatalomról és annak megbabonázó képességéről.
Bell végül azt a kulcsfontosságú és elhanyagolt történetet meséli el, hogyan találták fel újra a politikai vezetést egy olyan forradalmi világ számára, amely királyok és királynők nélkül akart boldogulni. Ha a vezetők már nem isteni jogon uralkodnak, mi áll a tekintélyük hátterében? A katonai bátorság? A nép beleegyezése? Saját isteni tulajdonságaik? Bell alattvalói mindannyian küzdöttek ezzel a kérdéssel, és közben egymás példájából tanultak. Lovas emberek voltak, akik a nép emberei akartak lenni - ahogy Bell mutatja, a modern demokrácia, a militarizmus és az erős ember kultusza együtt jelent meg.
Ma, amikor a demokrácia vonzereje és tartóssága világszerte veszélyben van, Bell beszámolója a demokrácia sötét ikertestvéréről időszerű és revelatív. Minden veszélye ellenére a karizma nem nélkülözhető.
Végül Bell felkavaró felhívást tesz arra, hogy a karizmát mint a jót szolgáló erőt képzeljük el újra korunk politikájában.
