Filozófia és forradalom: Kant-tól Marxig

Olvasói vélemények

A könyv Marx szellemi fejlődését három befolyásos személyiség szemszögéből vizsgálja: Heine, Hess és Engels. Kouvelakis árnyalt képet ad Marxról, kiemelve Engels-től való eltérését, valamint Heine és Hess hatását a forradalmi gondolkodásra. A mű mélyen kutatott, és megkérdőjelezi a hagyományos Marx-értelmezéseket, de egyes aspektusai sűrűek lehetnek, és gondos olvasást igényelnek.

⬤ Mélyen kutatott, Marx szellemtörténetének egyedülálló perspektívájával.
⬤ Kiemeli Heine és Hess jelentőségét Marx eszméinek alakításában.
⬤ Eredeti elemzést nyújt, amely kiemelkedik az angol-amerikai értelmezések közül.
⬤ Frissítő hangsúlyt helyez a Marx munkásságában a politikai fejleményekre az elméleti fejlődéssel szemben.

⬤ Nehéz lehet olvasni és megérteni, különösen azok számára, akik nem ismerik a fogalmakat.
⬤ Foucault-ra való utalásokat tartalmaz, amelyek egyes olvasókat elidegeníthetnek.
⬤ A régi „Marx kontra Engels” vita csapdájába eshet, néha nem tisztázza Engels hozzájárulását.
⬤ Egyes értelmezések spekulatívnak tűnhetnek, vagy kellően megalapozatlan következtetéseket vonnak le.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Philosophy and Revolution: From Kant to Marx

Könyv tartalma:

A XIX.

században a német filozófiát végig kísértette a francia forradalom kísértete. Kant, Hegel és követőik egész életüket azzal töltötték, hogy a francia forradalom örökségével birkóztak, és megpróbáltak elképzelni egy sajátosan német utat a modernitáshoz: egy „forradalom nélküli forradalmat”.

„A politikailag megcsontosodott társadalom csapdájába esett német értelmiségiek a forradalmi tapasztalat természetén töprengtek. Ebben az ambiciózus és eredeti tanulmányban Stathis Kouvelakis gazdag panorámát fest az 1848-as forradalmak előtti német gondolkodás pezsgésének legfontosabb szellemi és politikai alakjairól. Megmutatja, hogyan került válságba a mérsékelt, reformista út kijelölésére tett kísérlet, amely két ellentétes perspektívát generált a német társadalom progresszív áramlatain belül.

Az egyik oldalon azok a szocialisták álltak - köztük Moses Hess és a fiatal Friedrich Engels -, akik a társadalmi viszonyok harmóniájának elvét igyekeztek felfedezni, megkerülve a forradalmi politika kérdését. A másik oldalon a költő Heinrich Heine és a fiatal Karl Marx új perspektívát alakított ki, a forradalmi szakítást, a proletárhegemóniát és a demokráciáért folytatott küzdelmet fogalmazta meg, és ezzel újrafogalmazta magának a politikának a fogalmát.