First Loves: A Memoir

Olvasói vélemények

Ted Solotaroff memoárja mélyen belemerül a bonyolult és neurotikus felesége, Lynn iránti mély szerelmébe, miközben betekintést nyújt az amerikai irodalom fejlődésébe az 1950-es években, különösen a zsidó irodalmi közösségen belül. Árnyalt irodalmi tájat ragad meg, és őszinte képet ad Solotaroff személyes és szellemi útjáról, így értékes olvasmány azoknak, akiket érdekel ez a korszak.

⬤ A könyv jól megírt, az amerikai irodalom gazdag történelmi kontextusát és a szerző személyes tapasztalatait is megragadja
⬤ őszinte és szórakoztató, megvilágít egy irodalmi mozgalmat és a történelem egy egyedülálló korszakát
⬤ hatásosan ébreszt nosztalgiát a múlt irodalmi színtere iránt, különösen azok számára, akik ismerik Chicago déli oldalát.

⬤ Lynn ábrázolása túlságosan negatívnak vagy egydimenziósnak tűnhet, ami ronthat az elbeszélés minőségén
⬤ egyes olvasóknak túl soknak tűnhet Solotaroff élményeinek szemléletes őszintesége
⬤ a konkrét kulturális utalások nem minden közönség számára lesznek érdekesek.

(3 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Solotaroff nemzedékének egyik legjelentősebb értelmiségije volt, a New American Review alapítója, Philip Roth szerkesztője és barátja, a HarperCollins főszerkesztője. Solotaroff itt gondolkodó emberként mutatkozik meg, akinek nagy szíve és tátongó szeretet-sebei vannak, amelyek nem függetlenek attól a hozzájárulástól, amelyet pályafutása során az amerikai kultúrához tett.

Solotaroff visszafordul a Lynnel való románcának legkorábbi lapjaihoz, visszaemlékezve arra, amikor először látta őt a vízből kiemelkedni, mintha csak egy álomból jött volna. Ám a kép, ahogy áthatol a bánat és csalódás közbeeső rétegein, szinte lehetetlenül távoli, törékeny. Az Első szerelmek egy tökéletes elképzelés elmosódását játssza újra egy olyan ember fejében, aki a gondolat és a szó pontosságának szentelte volna az életét. Ez az ellentét, a romantikus és az intellektuális szenvedély ellentéte mozgatja az elbeszélést, és végül válságba sodorja azt.

Az Első szerelmek úgy is leírható, mint egy nyilvános értelmiségi nagyon magánjellegű őszinte teljesítménye. Szolotaroff hajlandósága arra, hogy pályafutásának diadalai mellett beismerje személyes és szakmai kudarcait is, háromdimenziós intenzitást kölcsönöz a lapon megjelenő érzelmeknek. Szolotaroffnak sikerül elkerülnie a túlságosan heroikus vagy mézes-mázos hangnemet; egyszerűen csak elmeséli a történetet.