Flying the Buccaneer: Nagy-Britannia hidegháborús harcosa

Olvasói vélemények

A könyv alaposan bemutatja a Blackburn Buccaneer repülőgépet, kitérve annak fejlődésére, üzemeltetési történetére és műszaki részleteire. Különösen a repülés szerelmeseinek, valamint a repülés vagy a repülőgép-technika területén jártasaknak szól. Néhány olvasó azonban a könyv technikai jellege miatt kihívást jelentett, és néhányan azt kívánták, hogy bizonyos szempontokra - például a navigátor szerepére - nagyobb hangsúlyt fektessenek.

Informatív és részletes beszámoló a Buccaneer fejlődéséről és üzemeltetési történetéről. Magával ragadó a repülés szerelmesei számára, értő technikai magyarázatokkal és a pilóták személyes anekdotáival. Sok olvasó rendkívül élvezetesnek és értékes forrásnak találta.

Néhány olvasó nehezen olvashatónak találta a könyvet a műszaki tartalom miatt. Hiányzik belőle a Buccaneer első öbölháborúban betöltött szerepének leírása, és néhányan megemlítették, hogy az írás időnként sűrű lehet.

(17 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Flying the Buccaneer: Britain's Cold War Warrior

Könyv tartalma:

A Blackburn eredetileg hordozóra épülő tengeri támadó repülőgépnek készült, és számos eredeti funkciót tartalmazott, például a Boundary Layer Controlt, egy olyan rendszert, amely leszálláskor a felhajtóerő növelése érdekében forró levegőt fújt a repülőfelületek fölé.

A forgó bombatároló szintén újdonság volt, és lehetővé tette a könnyebb karbantartást, a hozzáférhetőséget és a csökkentett légellenállást. Az első típus, az S Mk 1 1961-ben állt hadrendbe a Flotta Légierőnél.

Az S Mk 2 1964-ben állt szolgálatba, Rolls-Royce Spey hajtóművekkel, amelyek lényegesen nagyobb tolóerőt biztosítottak. A repülőgépeket rakétakapszulákkal, akár 1000 font súlyú szabadeső bombákkal, Martel levegő-hajó rakétákkal vagy a nukleáris Red Beard rendszerrel szerelték fel. Az 1960-as évek közepén bekövetkezett pénzügyi zavarok idején a kormány úgy döntött, hogy nyugdíjazza az RN hordozóflottáját, így megszűnt a merevszárnyú repülőgépek iránti igény.

Ezzel egyidejűleg a TSR2 fejlesztési programot is leállították, így a RAF új támadó repülőgép nélkül maradt. Belépett az S Mk2B, egy szárazföldi Buccaneer, megnövelt hatótávolsággal és hasznos teherrel, amely 1969-ben csatlakozott a RAF-hoz, és az 1970-es évek elejére az ex-Fleet Air Arm gépei is RAF-jelölést viseltek.