Értékelés:
A könyv értékes betekintést nyújt a demenciával diagnosztizáltak és gondozóik számára, és olyan személyes tapasztalatokat oszt meg, amelyek érzelmileg is megragadják az olvasókat. Hangsúlyozza a demenciával élő személyek emberségét, és megértésre és együttérzésre ösztönöz.
Előnyök:A szerző személyes tapasztalatokat oszt meg, sebezhetőséget és átláthatóságot kínálva. A könyv inspiráló, mind az ápolók, mind az egészségügyi szakemberek körében kedvező fogadtatásra talál, és hasznos betekintést nyújt a demenciában szenvedők érzéseibe. Felhívja a figyelmet arra, hogy a demens betegek számára jobb ápolási létesítményekre és tevékenységekre van szükség.
Hátrányok:Egyes olvasók úgy találhatják, hogy a könyv nem terjed ki átfogóan a demencia minden aspektusára, mivel elsősorban a személyes tapasztalatokra összpontosít, nem pedig a klinikai információk széles körére.
(3 olvasói vélemény alapján)
Emlékszem, amikor hazamentem az üres házba, és megpróbáltam megemészteni az orvosom hírét: "Önnek vaszkuláris demenciája van". Azt gondoltam magamban, hogy még csak 55 éves vagyok, és máris özvegy vagyok, a legrosszabb dolog, ami valaha is történhetett velem.
De a demenciagondozásban dolgozó pályafutásom során a munkatársaim és én mindig is úgy éreztük, hogy bármilyen típusú demencia diagnózist kapni a legrosszabb hír, amit az ember kaphat. Mivel annyi embernél láttam a betegség előrehaladását, tudtam, hogy özvegynek lenni semmi ahhoz képest, amivel nekem szembe kell néznem. Hamarosan rájöttem, hogy ezek a múltbeli tapasztalatok valójában segítenek majd átvészelni az elkövetkező veszteségeket.
Nem maga a diagnózis volt a legrosszabb, hanem az, hogy nem találtam segítséget vagy forrásokat.
Meg kellett próbálnom magam kitalálni, hogy "hogyan tovább". Rendbe tettem az ügyeimet, és megbékéltem azzal a ténnyel, hogy a karrierem és az életem, amelyet ismertem, egyaránt eltűnt.
Lemondtam az otthonomról, az autómról, a vezetési képességemről, a reményeimről és az álmaimról. Mégis maradt bennem egy makacs vonás. Elhatároztam, hogy "Még nem végeztem", és ezt tettem az új mottómmá.
Aztán elindultam, hogy segítséget találjak, hogy megtaláljam új önmagam. A keresésem a Dementia Alliance Internationalhoz vezetett. A DAI-nál reményt és célt találtam; ez megváltoztatta az életemet és életmentő volt.
Ráléptem a demencia teljesen új értelmezésének útjára, az érdekérvényesítésre, a felszólalásokra, és megtanultam, hogy az élet szép lehet, még demenciával is.
