Translation and Temporality in Benot de Sainte-Maure's Roman de Troie
A trójai háború történetét az idők során sokan mesélték és mesélik újra, Homérosz Iliászától és Vergilius Aeneisétől kezdve egészen a legújabb filmes és televíziós feldolgozásokig. A középkori Európa népeit különösen lenyűgözte a nagy város görögök általi ostromának története, és a XIV.
századra gyakorlatilag Európa minden királyi háza valamelyik régmúltbeli trójai harcosra vezette vissza őseit. A középkori Nyugat azonban nem férhetett hozzá Homéroszhoz, és bár Vergiliust bizonyára olvasták, a trójai történet évszázadokon át a legnagyobb hatást Benot de Sainte Maure Roman de Troie című művében elbeszélt változata gyakorolta. Ez a hatalmas, ófrancia nyelvű költemény azt állította, hogy a háborúról szóló két szemtanúi beszámoló fordítása, amelyek valójában késő antik hamisítványok, de valójában egy nagyrészt eredeti, lovagi hőstettekből, bonyolult leírásokból és csodálatos lényekből, például kentaurokból és amazonokból álló szövevény.
A Troilus és Briseida szerelmi története a könyv lapjain született, és később Boccaccio, Chaucer és Shakespeare ihlette. A Roman de Troie hatalmas népszerűsége lehetővé tette a középkori dinasztiák számára, hogy újfajta politikai tekintélyt teremtsenek azáltal, hogy a legendás időkre visszanyúlóan meghosszabbították a családfájukat, és lényeges eleme volt egy új műfaj, a romantika meghonosításának.
Ez a könyv a fordítás és az időbeliség elméletének megközelítéseit használja a Roman de Troie és kontextusának elemzéséhez. A szöveget Geoffrey of Monmouth Britannia királyainak története című művével szemben olvassa, hogy amellett érveljen, hogy Benot egy újfajta történelem angol-normann találmányának résztvevője. A gender studies és a queer-elmélet alapokon nyugvó olvasatokat dolgoz fel annak bemutatására, hogy a Roman de Troie miként vesz részt a romantikus idő feltalálásában, miközben queer karaktereit arra használja, hogy kétségbe vonja a romantika optimista genealógiai fantáziáit.
Végül pedig amellett érvel, hogy a Roman de Troie-ra oly jellemző ekfrasztikus szakaszok nagy sorozata lieux de mmoire-ként működik, megtestesítve a költészet azon lehetőségét, hogy legalábbis a pillanatban megállítsa az időt. A szerző áttekintést nyújt a Roman de Troie összetett kéziratos hagyományáról is, alátámasztva azt az állítását, hogy a szöveg megérdemli, hogy a középkori irodalom minden tanulmányának középpontjába kerüljön.