Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 7 olvasói szavazat alapján történt.
Fulgentius and the Scythian Monks: Correspondence on Christology and Grace
Ruspe-i Szent Fulgentius volt a Szent Ágoston halála utáni korszak talán legkiválóbb észak-afrikai teológusa. Sokat írt teológiai és erkölcsi kérdésekről.
Kr. u. 519 és 523 között Fulgentius levelezést folytatott latinul beszélő szkíta szerzetesek egy csoportjával, és ezt a levelezést - szinte teljes egészében először - ebben a kötetben fordítjuk le angolra.
A levelezés azért jelentős, mert két nagy teológiai vita metszéspontjában áll: a 451-es negyedik ökumenikus zsinat és az 553-as ötödik zsinat közötti, elsősorban keleti krisztológiai viták, valamint a 427-től az 529-es második orániai zsinatig tartó, nagyrészt nyugati félpelagiánus vita. A mai nyugati tudósok általában külön kezelik ezeket a Krisztusról és a kegyelemről szóló vitákat, de a két vita között voltak figyelemre méltó érintkezési pontok, és Fulgentius és a szkíta szerzetesek voltak azok, akik a legerőteljesebben vonták meg a kapcsolatot a krisztológia és a kegyelem között.
Ezek az összefüggések azt sugallják, hogy ma talán jól tesszük, ha a krisztológiát és a kegyelmet inkább ugyanannak az éremnek a két oldalaként, mintsem különálló teológiai kérdésként kezeljük. Mindkét kérdéskör alapvetően az Isten és az emberiség közötti kapcsolatról szól: A krisztológiai kérdések azt kérdezik, hogy az isteni és az emberi hogyan kapcsolódik egymáshoz a Megváltó személyében, a kegyelemmel kapcsolatos kérdések pedig azt, hogy az isteni és az emberi hogyan kapcsolódik össze az egyes keresztények megtérésében, keresztény életében és végső üdvösségében.
Így Fulgentiusnak a szkíta szerzetesekkel folytatott levelezése többre képes annál, minthogy pusztán a hatodik századi bizánci-római teológia megértését segítse. Hozzájárulhat a keresztény hit két legközpontibb tanítása közötti kapcsolatról való mai gondolkodásunkhoz is.
