Gerinces katasztrofizmus: A titkos történelem

Olvasói vélemények

A „Gerinckatasztrófa” című könyv vegyes kritikát kapott. Míg egyes olvasók szerint szórakoztató és elgondolkodtató a filozófia és az elveszett tudás feltárása, mások kritizálják bonyolultsága, ezoterikus nyelvezete és vélt áltudományos tartalma miatt. Különböző filozófiai hagyományokba tér el, de egyesek szerint hiányzik belőle a koherencia és a világosság.

⬤ Szórakoztató és magával ragadó azok számára, akik szeretik a mély filozófiai vitákat.
⬤ Ismert filozófusok és kevésbé ismert szerzők egyedülálló keveréke, ami felkelti az érdeklődést.
⬤ Egyes olvasók értékelik a szöveg ötletes és ezoterikus jellegét.
⬤ A „hipergenealógia” érdekes koncepciója és az egzisztenciális témák feltárása.

⬤ Az összetett szókincs túlzott használata megnehezíti egyes olvasók számára a megértést.
⬤ A szerző filozófiai megközelítésével kapcsolatos kritikák, amelyek a világosság és a koherencia hiányára utalnak.
⬤ Egyesek szerint a könyv áltudományos elképzelésekre és elavult fogalmakra támaszkodik.
⬤ A fikció és a filozófia keveredése összezavarhatja az olvasót a szerző szándékával kapcsolatban.

(9 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Spinal Catastrophism: A Secret History

Könyv tartalma:

A gerinckatasztrofizmus történelmi folytonossága, nyomon követve a filozófia, a pszichológia, a biológia és a geológia sokféle találkozását.

J. G. Ballard, Georges Bataille, William Burroughs, Andr Leroi-Gourhan, Elaine Morgan és Friedrich Nietzsche műveinek rejtélyes célzásaira támaszkodva Daniel Barker a huszadik század végén megfogalmazta a gerinckatasztrofizmus axiómáit: Ha az emberi morfológia, a függőleges testtartás és a nyelv lehetősége a természettörténet elágazó balesetei, akkor a pszichés betegségek végső soron a gerinc nyavalyái, amely maga is a biogenetikai trauma modellje, a katasztrofális események hordozható térképe, amelyek kialakították az evolúciós traumák atrocitását, a beteg ortograd beszélő emlőst.

Thomas Moynihan a korai pszichoanalízist tápláló biológiai filogenetikai és "szerves emlékezet" fogalmakon keresztül az idealizmusig, a természetfilozófiáig és a romantikáig, valamint a filozófia, a pszichológia, a biológia és a geológia sokféle találkozásán keresztül követi nyomon a gerinckatasztrófizmus történelmi folytonosságát. A pszichoanalízistől és a mítosztól a geológiáig és a neuroanatómiáig, a bioanalízistől a kronopátiáig, az őslelkek gerinctelepeitől a CNS retroparazitizmusáig, a "vasúti gerinctől" Elizabeth Taylor elveszett kopoltyúnyílásaiig - ez az extravagánsan átfogó filozófiai kaland a gerincvelőt használja vezérfonalként, hogy újra felfedezze a modern gondolkodás elfeledett útjait.

Moynihan bemutatja, hogy a gerinckatasztrófizmus - távolról sem a biológia fejlődése által elavulttá vált fantáziavilág - az idő, az identitás, a folytonosság és a transzcendens alapvető filozófiai problémáit dramatizálja, amelyek továbbra is központi szerepet játszanak az emberi tapasztalat és a természettudomány összeegyeztetésére irányuló minden kísérletben.