Értékelés:
A könyv kritikával illeti a Federal Reserve megközelítését a pénzkínálat egyszerű összegaggregátummal történő mérésére, és azt állítja, hogy ez a módszer alapvetően hibás. A könyv a Divisia Aggregát módszer mellett érvel, amely figyelembe veszi a monetáris eszközök közötti likviditás különböző fokozatait. A szerző, Barnett jól felépített elbeszélést nyújt, amely a történelmi kontextust a matematikai szigorral ötvözi, így az összetett statisztikákat az általános közönség számára is hozzáférhetővé teszi, ugyanakkor a haladóbb olvasók számára is vonzóvá teszi.
Előnyök:⬤ A könyv meggyőző kritikát fogalmaz meg a Federal Reserve monetáris intézkedéseivel kapcsolatban, és pontosabb alternatívát javasol.
⬤ Sikeresen bontja le az összetett statisztikai fogalmakat, így azok számára is hozzáférhetővé teszi azokat, akik nem rendelkeznek komoly statisztikai vagy közgazdasági háttérrel.
⬤ Magával ragadó írói stílus, érdekes anekdotákkal és a monetáris politikához kapcsolódó háttértörténetekkel.
⬤ Néhány olvasótól kedvező értékeléseket kap a kutatásban való hasznossága és világos kifejtése miatt.
⬤ Egyes olvasók szerint a szerző túlzottan önreferenciális, ami unalmas olvasási élményhez vezet.
⬤ A könyv elkalandozhat olyan technikai területekre, amelyek kihívást jelenthetnek azok számára, akiket nem érdekelnek a mélyreható matematikai viták.
(6 olvasói vélemény alapján)
Getting It Wrong: How Faulty Monetary Statistics Undermine the Fed, the Financial System, and the Economy
Egy vezető közgazdász azt állítja, hogy a közelmúltbeli pénzügyi válságot nem a mainstream közgazdaságtan kudarca okozta, hanem a közgazdaságtani vonatkozások nélkül összeállított, korrupt monetáris adatok.
A közelmúltbeli pénzügyi válságért és az azt követő recesszióért a Wall Street-i cégektől kezdve az egyéni lakástulajdonosokig mindenki felelős. Széles körben azt állították, hogy a válságot és a recessziót a "kapzsiság" és a mainstream közgazdaságtan kudarca okozta. A Getting It Wrong című könyvében William Barnett vezető közgazdász ehelyett azzal érvel, hogy a vonatkozó közgazdasági ismereteket - különösen a gazdasági méréssel foglalkozó szakirodalomból - túl kevéssé használták fel. Barnett azt állítja, hogy ahogy a pénzügyi eszközök egyre összetettebbé váltak, a központi bankok, köztük az amerikai jegybank által használt egyszerű összegű monetáris aggregációs formulák elavulttá váltak. Ehelyett a legjobb gyakorlatnak megfelelő adatok nyilvános hozzáférhetőségének jelentős növelésére volt szükség. A háztartások, vállalatok és kormányok a szükséges információk hiányában helytelenül értékelték a rendszerkockázatot, és jelentősen növelték tőkeáttételüket és kockázatvállalási tevékenységüket. Barnett szerint a jobb pénzügyi adatok jelezhették volna a téves elképzeléseket, és megelőzhették volna a hibás rendszerkockázati értékeléseket.
Ha a központi bankból nem áll rendelkezésre széles körű, a legjobb gyakorlatra vonatkozó információ, a fokozott szabályozás korlátozhatja a rosszul tájékozott döntések káros következményeit. Ehelyett deregulációra került sor. Barnett szerint az eredmény a legrosszabb esetben előforduló mérgező keverék volt: a pénzügyi eszközök növekvő összetettsége, a nem megfelelő és rossz minőségű adatok, valamint a csökkenő szabályozás.
A válság mélyebb okairól és a magán- és állami hibák hosszú történetéről szóló közérthető elbeszélését követően Barnett technikai függelékben közli az érveit alátámasztó matematikai elemzéseket.
