Globális válság: Háború, éghajlatváltozás és katasztrófa a tizenhetedik században

Olvasói vélemények

A könyv átfogóan vizsgálja a 17. századot, különösen annak az éghajlatváltozásban gyökerező válságait, kiemelve annak jelentős hatását a politikai és társadalmi felfordulásokra. Míg egyes olvasók dicsérik a mélységét és lebilincselő elbeszélését, mások kritizálják az éghajlati események és a történelmi eredmények közötti egyértelmű ok-okozati összefüggés hiányát.

⬤ A 17. század jól kutatott és átfogó lefedése
⬤ magával ragadó írói stílus
⬤ új nézőpontot kínál az éghajlat történelmi eseményekben betöltött szerepéről
⬤ átfogó képet nyújt a globális válságokról
⬤ kiterjedt hivatkozásokat és adatokat tartalmaz.

⬤ A túl hosszúság és a részletesség elriaszthatja az alkalmi olvasókat
⬤ nem világos összefüggések az éghajlatváltozás és a konkrét történelmi események között
⬤ némi redundancia és a fejezetek szerkezetének hiánya
⬤ kritika a könyv szervezésével és egyes területek mélységével kapcsolatban
⬤ az olvasó elveszhet a bemutatott kiterjedt tények között.

(87 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Global Crisis: War, Climate Change and Catastrophe in the Seventeenth Century

Könyv tartalma:

Hogyan magyarázzuk meg a tizenhetedik század évtizedes világméretű háborúit, forradalmait és emberi szenvedéseit? Egy történészmester feltárja a nyugtalanító választ.

Forradalmak, aszályok, éhínségek, inváziók, háborúk, régicidek - a tizenhetedik század közepének csapásai nemcsak példátlanok voltak, hanem gyötrelmesen elterjedtek is. A globális válság Angliától Japánig, az Orosz Birodalomtól a Szaharától délre fekvő Afrikáig terjedt. Észak- és Dél-Amerikát is zavargások sújtották. A kiváló történész, Geoffrey Parker első kézből származó beszámolókat vizsgál, amelyekben férfiak és nők a világ minden tájáról leírják, mit láttak és mit szenvedtek el az 1618-tól az 1680-as évekig tartó politikai, gazdasági és társadalmi válságok sorozata során. Parker a korabeli éghajlati viszonyokra vonatkozó tudományos bizonyítékokat is felhasználja, és a „természetes”, valamint az „emberi” archívumok felhasználásával átalakítja a világválságról alkotott képünket. Az 1640-es és 1650-es években az uralkodó időjárási viszonyok változásai - hosszabb és keményebb telek, valamint hűvösebb és csapadékosabb nyarak - megzavarták a vegetációs időszakokat, ami hiányt, alultápláltságot és betegségeket, valamint több halálesetet és kevesebb születést okozott. Egyes kortársak becslése szerint a világ egyharmada elpusztult, és a fennmaradt történelmi bizonyítékok nagy része alátámasztja pesszimizmusukat.

Parker 350 évvel ezelőtti, az éghajlatváltozás és a világméretű katasztrófa közötti kapcsolat kimutatása rendkívüli történelmi teljesítménynek számít. Tanulmányának mai következményei pedig ugyanilyen fontosak: vajon fel vagyunk-e egyáltalán készülve ma azokra a katasztrófákra, amelyeket az éghajlatváltozás holnap hozhat?