Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
If the Walls Could Speak: Inside a Women's Prison in Communist Poland
A háború utáni Lengyelországban a börtönbüntetés réme még a kisebb politikai vétségekért is a mindennapi élet részévé vált. A két világháború közötti Lengyelországban a börtönbüntetés, különösen a kommunisták számára, rítusként, állóképességi tréningként és életvezetési ismereteket oktató egyetemként szolgált. A háború utáni rend drámai változást hozott, mivel a régió kommunistái, akik gyakran a két világháború közötti börtönök vagy a háborús koncentrációs táborok veteránjai voltak, a bebörtönzés helyszíneit a jövő formálásának eszközeként használták. A börtönrendszer a társadalom leigázásának és az ellenségek - antikommunisták és elkötelezett kommunisták - elhallgattatásának vagy megsemmisítésének eszközeként működött. A letartóztatások, perek és börtönbüntetések közvetlenül és közvetve emberek tízezreit érintették, és még több emberben keltettek félelmet és bizonytalanságot.
A háború utáni új kommunista hatóságok ellenségeiként bebörtönzöttek közül sokan nők voltak. Voltak, akiket a háború alatti, a náci ellenállással való állítólagos együttműködésük miatt, másokat a háború utáni, különböző civil és kvázi-katonai csoportokban végzett tevékenységük miatt, megint másokat a már bebörtönzöttekkel való kapcsolatuk alapján börtönöztek be. Egyesek esetében bizonyíték volt államellenes tevékenységükre, míg sok más esetében a vádak koholtak voltak.
Ebben a művében Anna M1/4ller önéletrajzi írásaikon, kihallgatási jegyzőkönyveken, cellakémségi jelentéseken és egykori politikai foglyokkal készített eredeti interjúkon keresztül tárja fel ezeknek a nőknek a börtönéletét. Interjúalanyai saját verziójukat mesélték el arról, hogy mi történt letartóztatásuk, kihallgatásuk és fogva tartásuk során. Érzelmeiket is feltárták: a meglepetést, a zavart, a félelmet és a dühöt. Bár bebörtönzésük megszakította az életüket, elválasztotta őket a családjuktól, és sok szenvedést okozott, a nők arról elmélkedtek, hogyan alakították át magukat a kihallgatások során; hogyan alkalmazták érzékeiket, hogy tájékozódjanak a börtönben; és hogyan használták testüket arra, hogy kontrollt szerezzenek önmaguk felett, és hogy nyomást gyakoroljanak a hatóságokra. A kreativitás, amelyet egyénileg és közösen mutattak a cellájukban, segített nekik abban, hogy a kihallgató tisztek és az őrök által elkövetett bántalmazások ellenére újra felépítsék a börtön falain belül a normális élet látszatát.
A Ha a falak beszélni tudnának a kommunista korszak börtöneiben élő nők életének vizsgálatával hozzájárul a totalitárius rendszerek alatti kényszerítés és ellenállás megértéséhez.
