Ha lenne egy kalapácsom

Eredeti címe:

If I Had a Hammer

Könyv tartalma:

A FotoFest Biennále 2022 központi kiállítása, a Ha lenne egy kalapácsom, azt vizsgálja, hogy a művészek hogyan használják a képeket arra, hogy kibontsák azokat az ideológiai alapokat, amelyek világszerte kollektív kulturális mozgalmakat inspirálnak. A huszonhárom résztvevő művész együttesen a világ látásának és a világgal való kapcsolatteremtésnek alternatív technikáit javasolja, hagyományos és új médiumokkal egyaránt dolgozva, hogy rávilágítsanak azokra a rendszerekre, amelyek arra ösztönzik a társadalmi elméleteket és politikai képzeleteket, hogy egy gombnyomással vagy egy zárkattintással dogmává váljanak.

Az If I Had a Hammer a kortárs képgyártás struktúráiba való művészi és aktivista beavatkozásokat vizsgálja, felhívva a figyelmet arra, hogy ezek a struktúrák hogyan tükrözik és informálják a világról alkotott képünket, a történelmi narratívákat és a kollektív kulturális diskurzusban való részvételünket. A kiállítás azt javasolja, hogy az ideológiai formálódást támogató rendszerek és struktúrák, mint például a történelmi archívumok, a digitális médiahálózatok, a szociopolitikai szervező kampányok, valamint az infrastrukturális és területi fejlesztések elválaszthatatlanul kapcsolódnak a fotográfia és a képtechnológia történetéhez és fejlődéséhez. Az If I Had a Hammer (Ha lenne egy kalapácsom) című kötetben szereplő művészek különböző megközelítéseken keresztül a képgyártás és a médiaforgalmazás nyelvének és anyagának kihasználásával stratégiákat kínálnak a gyarmatosítás, az imperializmus és a rendszerszintű erőszak örökségének ellenállására és felváltására. Ennek során a művészek megmutatják, hogy a képek hogyan használhatók a progresszív mozgalmak támogatására, valamint a rendszerszintű egyenlőtlenségek megerősítésére és megerősítésére.

A kiállítás címét Pete Seegar és Lee Hays 1949-es, azonos című tiltakozó dalától kölcsönözte, amelyet a Vörös Félelem McCarthy-korszakában az Egyesült Államokban a progresszív művészek és gondolkodók elleni növekvő ideológiai megosztottságra és erőszakra adott válaszként írtak. Ebben az időszakban művészeket, aktivistákat, írókat és zenészeket, köztük Seegart és Hays-t arra kényszerítették, hogy tanúskodjanak a kongresszusban közvetített meghallgatásokon, és védjék meg a szólásszabadsághoz és a tiltakozáshoz való jogukat. Ez a kiállítás azt a történelmi kontextust használja kiindulópontként, amelyben a "Ha lenne egy kalapácsom" íródott, hogy feltárja, hogy azok, akik az ideológiai felsőbbrendűséget érvényesítik, ezt gyakran éppen azokkal az eszközökkel teszik, amelyeket azok a közösségek és egyének használnak, akiket el akarnak nyomni. A diszkurzív cirkuláció eszközeit használják: a sugárzott médiát, a szöveget, a dalt, a művészetet és a képeket.

Az If I Had a Hammer (Ha lenne egy kalapácsom) terjedelme széleskörű, beleértve a folyamatosan változó ideológiák nemzetközi perspektíváit a médiaáramlás és az ideológiai fejlődés kortárs, globális jellegével összefüggésben. E kérdésfeltevés középpontjában azoknak a módszereknek a vizsgálata áll, amelyekkel a művészek olyan archívumokat hoznak létre, amelyek aláássák a hegemón antropológiai és dokumentarista tekintetet, a fotográfia hagyományos formái ellen játszanak, és alternatív politikai forgatókönyveket képzelnek el, miközben ellenállnak az egyedi, kész, végleges vagy döntő képnek.