Habeas Viscus: Racializing Assemblages, Biopolitics, and Black Feminist Theories of the Human (Rasszista asszamblázsok, biopolitika és fekete feminista elméletek az emberről)

Olvasói vélemények

Weheliye Habeas Viscus című műve hatékonyan foglalkozik olyan nyugati filozófusokkal, mint Agamben és Foucault, és a fekete gondolkodók szemszögéből mutatja be, hogy nem veszik figyelembe a faj és az emberiség kérdését. A könyv vitára ösztönöz az identitásról és az „ember” fogalmáról, így jelentős hozzájárulás a filozófiához és a kritikai faji tanulmányokhoz.

A könyvet dicsérik, mert kivételes bevezetés a fekete feminista elméletek és gondolkodók világába, és a legfontosabb teoretikusok éleslátó elemzéseit tartalmazza. Szakszerűen megírtnak tartják, és fontos vitákra késztet a fajról és a filozófiáról. Számos recenzens kiemeli hozzáférhetőségét és annak szükségességét, hogy a könyvvel széles körben foglalkozzanak a releváns tudományos területeken.

Néhány olvasó megjegyzi, hogy a szöveg bizonyos területeken sűrű lehet, ami egyesek számára kihívást jelenthet. Az egyik recenzió szerint egy bizonyos közönség (paranoidok és ateisták) számára különösen jól hangzik, ami arra utal, hogy nem biztos, hogy mindenkihez szól.

(9 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Habeas Viscus: Racializing Assemblages, Biopolitics, and Black Feminist Theories of the Human

Könyv tartalma:

A Habeas Viscus a faj központi szerepére irányítja a figyelmet az emberről alkotott elképzelésekben. Alexander G.

Weheliye a „faji összetétel” elméletét fejleszti ki, a fajt olyan szociopolitikai folyamatok összességeként értelmezve, amelyek az emberiséget teljes értékű emberekre, nem egészen emberekre és nem-emberekre osztják. Ez a fegyelmezés, bár önmagában nem biológiai, gyakran függ attól, hogy a politikai hierarchiákat az emberi testben rögzítik. A fekete feminista tudósok, Hortense Spillers és Sylvia Wynter munkássága létfontosságú Weheliye érveléséhez.

Különösen jelentős az ő hozzájárulásuk a fekete tanulmányok intellektuális projektjéhez a faji megkülönböztetéssel és az ember kategóriájával szemben a nyugati modernitásban. Wynter és Spillers a feketetanulmányokat olyan törekvésként konfigurálják, amely az emberiségnek a fehér, nyugati ember szinonimájaként uralkodó felfogását igyekszik megbontani.

Weheliye a modern emberiség fekete feminista elméleteit a Giorgio Agamben és Michel Foucault munkái által példázott „puszta élet és biopolitika diskurzus” hasznos korrekciójaként állítja be, amelyek - Weheliye szerint - messzemenően alábecsülik a faj fogalmi és politikai jelentőségét az ember konstruálásában. A Habeas Viscus rávilágít annak sürgető szükségességére, hogy a black studies és a fekete feminizmus meglátásait a modern emberiség tanulmányozásának alapjává tegyük.