Háború a világ végén: Douglas MacArthur és az elfeledett harc Új-Guineáért, 1942-1945

Olvasói vélemények

James Duffy „Háború a világ végén” című könyve átfogó történetet nyújt a második világháború alatti új-guineai hadjáratról. A könyv Douglas MacArthur tábornok katonai stratégiáinak és akcióinak krónikája, kiemelve mind a szövetséges erők sikereit, mind a velük szemben álló kihívásokat, különösen az ausztrál csapatokkal való együttműködésük során. Bár a könyv értékes betekintést nyújt a háború egy kevésbé ismert hadszínterébe, vegyes reakciókat kapott a szerző MacArthur ábrázolásával és a kiegészítő anyagok, például a térképek minőségével kapcsolatban.

⬤ Jól kutatott és részletes beszámoló az új-guineai hadjáratról
⬤ kiegyensúlyozott képet nyújt MacArthur tábornokról, kiemelve mind az eredményeit, mind a kihívásait
⬤ jelentős figyelmet szentel az ausztrál erők hozzájárulásának
⬤ magával ragadó írói stílus, amely a történelmi tényeket magával ragadóvá teszi
⬤ hiánypótló a csendes-óceáni második világháborúról szóló irodalomban, és humanizálja a katonák tapasztalatait.

⬤ Néhány olvasó túlságosan kedvezően ábrázolja MacArthurt
⬤ a hozzáférhető és részletes térképek hiánya zavarhoz vezethet
⬤ néhány olvasó úgy érezte, hogy nincs egyensúly az informatív tartalom és a véleményvezérelt elbeszélés között
⬤ néhány kritika megemlítette a túlságosan részletes beszámolókra való hajlamot, amelyek túlságosan megterhelhetik az olvasót.

(149 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

War at the End of the World: Douglas MacArthur and the Forgotten Fight for New Guinea, 1942-1945

Könyv tartalma:

A II. világháború egy epikus, de majdnem elfeledett csatájának megrázó beszámolója - Douglas MacArthur tábornok négy évig tartó támadása a csendes-óceáni háború legellenségesebb csataterén: a hegyvidéki, dzsungelbe burkolt Új-Guinea szigetén.

"Tartalmas, lebilincselő elbeszélő történelem... Valószínűleg ez lesz az új-guineai hadjárat meghatározó beszámolója." --The Christian Science Monitor

Egy amerikai katona "zöld földi pokolnak" nevezte. Monszunnal átitatott vadon, bénító hőség, járhatatlan hegyek, áradó folyók és betegségekkel fertőzött mocsarak - Új-Guinea olyan csatatér volt, amely sokkal halálosabb volt, mint a legfanatikusabb ellenséges csapatoké. A mintegy 600 000 fős japán erők 1942 januárjában kezdtek partra szállni, eltökélten, hogy elfoglalják a szigetet, amely a Birodalom stratégiájának egyik sarokköve volt, hogy Ausztráliát kiüsse a háborúból. A szövetségesek főparancsnoka, Douglas MacArthur tábornok 340 000 amerikait, valamint több tízezer ausztrál, holland és új-guineai katonát kötelezett arra, hogy mindenáron visszafoglalják Új-Guineát.

Ezután egy négyéves hadjárat következett, amely a történelem legborzalmasabb háborúi közé tartozott. A japánok először felbátorodtak a csendes-óceáni térségben aratott könnyű győzelmektől, de Új-Guineában hamarosan a németek Moszkva elfoglalására tett katasztrofális kísérletéhez hasonló akadályba ütköztek, ami katasztrofális visszaesést jelentett a hadigépezetük számára. Az amerikaiak számára az új-guineai győzelem volt az első fontos lépés a japánok szigetei felé vezető hosszú menetelésben, és Hirohito birodalmának végső megsemmisítésében. Az új-guineai győzelem döntő fontosságú volt MacArthur számára. A Fülöp-szigetekre tett bevallott "vissza fogok térni" kijelentését csak a sziget elfoglalása után lehetett megvalósítani.

Ebben a lebilincselő elbeszélésben James P. Duffy történész a csendes-óceáni háború legkegyetlenebb harcának krónikája, egy olyan harcé, amelyet a trópusi betegségek, a heves esőzések és a kíméletlen terepviszonyok nehezítettek, és amely a tengelyhatalmak és a szövetséges erők számára egyaránt büntetést jelentett. Az elsődleges forrásokra támaszkodva a Háború a világ végén című könyv a II. világháború történetében keletkezett alapvető hiányt pótolja, miközben az olvasóknak első rangú elbeszélést kínál.