Halálos döntések: A nők és gyermekek HIV/AIDS miatti szükségtelen halála

Olvasói vélemények

Dr. Ammann könyvéről szóló kritikák mély elismerést tükröznek a korai AIDS-járványról szóló, első kézből származó beszámolója miatt, kiemelve az akkori tragédiákat és kihívásokat, különösen a gyermekekkel és a nyugati kormányok elhanyagolásának hatásaival kapcsolatban. A könyvet dicsérik alapossága, személyes meglátásai és a hatékony kezelésekért folytatott küzdelem dokumentálása miatt.

Erőteljes, hiteles beszámoló az AIDS-járványról, amely a személyes tapasztalatokat történelmi dokumentációval ötvözi. Világosan és érthetően mutatja be az AIDS által érintett gyermekek és nők szenvedéseit, felhívja a figyelmet a rendszerszintű elhanyagolásra, és megragadja Dr. Ammann jelentős hozzájárulását egy kritikus időszakban. Az elbeszélést lebilincselőnek és a technikai szempontok ellenére a nem orvosi olvasók számára is érthetőnek írják le.

Néhány olvasó a könyv egyes részeit túlságosan technikai jellegűnek vagy nehezen érthetőnek találta. Emellett a tartalom érzelmi súlya zavaró lehet, mivel tragikus történeteket és a kezelés elhanyagolásának és késedelmének olyan eseteit meséli el, amelyek szükségtelen halálesetekhez vezettek.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Lethal Decisions: The Unnecessary Deaths of Women and Children from Hiv/AIDS

Könyv tartalma:

A HIV/AIDS-kutatás egyik úttörőjének első személyben írt beszámolója több mint három évtizeden keresztül mutatja be a HIV/AIDS gyermekgyógyászati közösség, a szabályozó szervek, a kormányok és az aktivisták közötti interakciókat. Miután 1981-ben egy maroknyi csecsemőnél felfedezték az AIDS-et, a következő tizenöt év figyelemre méltó tudományos fejlődést hozott a megelőzés és a kezelés terén, bár a vérbankok, a gyógyszergyártók és a bürokraták gyakran lassan cselekedtek. 1996 vízválasztó év volt, amikor a tudományos és klinikai HIV-szakértők felszólítottak arra, hogy minden HIV-fertőzött személyt a hatásosnak bizonyult antiretrovirális gyógyszerek erős hármas kombinációjával kezeljenek. A megelőzés és a kezelés agresszív végrehajtása az Egyesült Államokban a HIV-vel kapcsolatos halálesetek számának jelentős csökkenéséhez, kevesebb új fertőzéshez és kórházi látogatáshoz, valamint évente kevesebb mint száz fertőzött csecsemő születéséhez vezetett.

Megmagyarázhatatlan módon az Egészségügyi Világszervezet azt javasolta, hogy a szegény országokban a HIV-fertőzöttek többsége ne kapjon kezelést, a klinikai kutatók pedig tanulmányokba kezdtek az alsóbbrendű kezelési módszerek értékelésére, miközben a világjárvány továbbra is nők és gyermekek millióinak életét követelte. Miért kellett további húsz évnek eltelnie ahhoz, hogy a nemzetközi egészségügyi szervezetek olyan kezelési és megelőzési intézkedéseket javasoljanak, amelyek a gazdag országokban olyan mélyreható hatással voltak a járványra? A meglepő válaszokat valószínűleg az orvostörténészek és az etikusok is megvitatják majd.

Végre 2015-ben jött az egyetemes felhívás, hogy minden HIV-fertőzöttet háromszoros kombinációjú antiretrovirális gyógyszerekkel kell kezelni. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a múlt hibáit kijavítják. A könyv végén ajánlásokat fogalmazunk meg arra vonatkozóan, hogyan lehet végre véget vetni a gyermekkori HIV/AIDS-járványnak.